2010. május 31., hétfő

Boldog Bartolo Longo ereklyéi a budapesti Hermina-kápolnában

Május eleji bejegyzésemben már írtam Boldog Bartolo Longo életéről és a pompeji kegyhely alapításában játszott szerepéről. A Magyar Kurír most arról az örömteli hírről tudósít, hogy ereklyéiből a Szent Sír Lovagrend is kapott, amelynek maga Longo is tagja volt.
http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=32744&rovat=1&sessid=KjEzMjUwNzIyMTI3NTI5NjEzODc4NjAyOTM%3D

2010. május 28., péntek

Gyógynövényeskertem májusban

A bencés hagyományokat követve pici kertben a paradicsompalánták mellett 26 tő levendula is helyet kapott. A hagyományos lila szín mellett, rózsaszínű és fehér levendulák is nyílnak. A lila tövek nagy többsége hagyományos levendula (Lavandula angustifolia), amelyeket magról vetettem és palántaként kerültek ki a szabadba két éve. Két tövet ajándékba kaptam (Lavandula Blue Scent), ezek terjedelmesebbek és korábban kibontják virágaikat, az ú.n. angol levendulák családjába tartoznak. A levendulatövek között elszórva rózsák vannak, "England" és "Kimono" fajtájúak, mindegyik rózsaszínű.



A második nagyobb csoport a zsályák családja. A hagyományos orvosi zsálya (Salvia officinalis) mellett bíbor zsályám és tarkalevelű zsályám is van.

A római kamilla (Chamaemelum nobile) első töve két év alatt már úgy elszórta a magjait a kertben, hogy teljesen véletlenszerűen bújik elő a földből a járdánál, a palánták között vagy a fűben.

Ötletszerűen van egy-két tő fűszernövényem is: rozmaring, francia tárkony, citromfű, menta, borsikafű, lestyán, ruta és oregánó. Ez utóbbiból egy aranysárga-zöld levelű fajta az "Acorn Bank" (lásd lent).


2010. május 26., szerda

Néri Szent Fülöp pünkösdje

A mai nap szentjét Néri Szent Fülöpöt legtöbben a Legyetek jók ha tudtok című filmből ismertük meg először. A derűs alkotás azonban hallgat Fülöp életének ú.n. pünkösdi csodájáról, amikor Isten - első alkalommal - megjelent neki.

Fülöp gyakran vonult vissza a Szent Sebestyén-templom katakombáinak magányába, nemegyszer ott töltötte éjszakáit is, imádkozásba mélyedve. 1544-ben szokása szerint a katakomba egy kis helyiségében tartózkodott, és éppen elmondott egy rövidke imát pünkösd napján. Gallonio, a Szent legrégebbi életrajzírója szerint: "Fülöp szokásai közé tartozott az is, hogy mindennap imádkozott a Szentlélekhez, akitől a legnagyobb alázattal az irgalom és a kegyelem adományát kérte. Pontosan ezt tette a már említett napon is, amikor imádkozás közben egyszer csak hirtelen támadt viharként megjelent a Szentlélek, s mindent elsöprő szeretete, aminek következtében szíve szó szerint a mellkasába ugrott, mégpedig kívülről is látható módon! Olyan látványt nyújtott, mintha ki akarna törni teste börtönéből, hogy szabadon szárnyalhasson az ég felé." Pietro Consolini, utolsó éveinek egyik bizalmasa (nem sokkal 1643-ban bekövetkezett halála előtt) pedig azt mesélte, hogy Fülöp látta, amint behatol a szájába egy tüzes golyó, majd továbbszáguld mellkasán keresztül, s egyenesen a szívénél áll meg. Olyan erővel égette ez a belső tűz, hogy Fülöp végül a földre vetette magát, s felkiáltott: "Uram, elég, nem bírom tovább!"

Cristoforo Santanna: Fülöpnek megjelenik a Szentlélek
(San Giovanni in Fiore, Santa Maria della Sanita-templom freskója, 1792)

Ez az esemény nem vált szélesebb körben ismertté és ennek legfőbb oka maga Fülöp volt. Hihetetlenül taszította az önhittség és a magamutogatás minden formája, ezért úgy döntött, hogy egészen élete végéig hallgat a történtekről. A pünkösdi élmények azonban külső megnyilvánulásaikban sem tűntek el nyomtalanul. Orvosa Andrea Cesalpino így nyilatkozott: "1593-ban hívtak, hogy Fülöp atya megbetegedett. Erős szívdobogást állapítottam meg, csakhogy ez nem volt új keletű, hallottam, hogy már ifjúkorában is megfigyelhető volt nála. Megpróbáltam kideríteni az okát, ezért megvizsgáltam a mellkasát. Az erősen megnagyobbodott szív közelében kitapintottam egy duzzanatot. A jelenséget sajnos csak halála után értettem meg: a mellkas felnyitásakor láttuk, hogy azon a helyen a bordák el voltak törve, a csontok pedig elváltak a porcoktól. Ez tette lehetővé, hogy a szív mintegy nagyobb teret kapott, ahol szabadon emelkedhetett és süllyedhetett. Arra a következtetésre jutottam, hogy természetfeletti jelenséggel állok szemben... Isten megtalálta a módját, hogy az erős szívdobogás ellenére se sebesítsék meg a kemény bordák a szívet. Más magyarázatot egyszerűen nem találok arra, hogy ezzel a betegséggel mi módon élhetett volna meg ilyen magas kort."

Az írás forrása és további történetek Paul Türks: Néri Szent Fülöp, az öröm prófétája című kiváló művéből (Kairosz Kiadó, 2006)

2010. május 21., péntek

A kamalduli rend és remetéi, befejező rész

Romuald tehát tekintélyes szerzetesi múlttal rendelkezve, több irányzatot ismerve szervezte meg a rend névadó közösségét 1012 táján Toszkána tartományban, az Appeninek hegyei között, a jelenlegi Arezzo püspökség területén, 1200 méter magasságban, igazi fenyő őserdő kellős közepén. Maldolo gróf volt e terület gazdája, és a Casa Maldolo - Campo Maldolo pedig a Camaldoli/Camalduli név eredete. A kezdetkor már együtt volt az, ami később jellegzetességüknek számított: a völgyben egy monostor, a közelben, a hegyoldalak nyújtotta, védettebb helyeken pedig néhány remetelak. Romuald öt különálló cellát épített ugyanennyi remete számára. Ez lett utolsó alapítása. Az Üdvözítő tiszteletére emelt templomot Teobaldo püspök szentelte meg.


Az alapítást a legenda így beszéli el: "Az Arno völgyében, a természeti szépségeiről híres Casetinóban jártában egy magas hegytetőn állapodott meg. Mivel az út nagyon kifárasztotta, egy csermely partján ledőlt pihenni. Álmában, miként egykor Jákob, egy égig érő létrát látott, melyen fehér ruhába öltözött szerzetesek jártak föl és alá. Mikor fölserkent és jobban szétnézett, igen kedvére valónak találta a helyet. Minden oldalról meredek bércek szegélyezték, s az év kétharmad részében hó födte. Romuald azonnal elhatározta, hogy a zordon helyen új remetetelepet létesít. Maldo gróf, a vidék tulajdonosa örömest odaajándékozta neki a kívánt magaslatot a hozzája tartozó völggyel és vadászkastélyával a Ca Maldolival együtt, sőt később maga is követői közé szegődött."

Szent Romuald alapításának allegóriája

A kamalduli remetéskedésnek az a lényege, hogy az apát vezetésével a közösségi élet a völgyben fekvő monostorban zajlik. Ha azonban egyesek már olyan lelki előmenetelre tettek szert, hogy az apát előtt kétség nem fér remetéskedésre alkalmasságukhoz, akkor az apát engedélyével a hegyoldalban lévő remetelakban folytatják a szerzeteskedést teljes magányban, ám lelki kapcsolatban a közösséggel. A monachusok közül így csak a legkiválóbbak lettek remeték, helyesebben fogalmazva azok, akiknek sajátos hivatása erre szólt. Nyilvánvalóan teljes értékű szerzetesnek számított az is, akit az apát nem talált erre alkalmasnak. A benedeki regulát követő közösség ezzel a sajátos, a remetéskedésre felkészítő intézménnyel egészítette ki az amúgy is eléggé változatos szerzetesi életet. Ez őrződött meg némi változtatással napjainkig.

Boldog Paolo Giustiniani, a Monte Corona kongregáció megalapítója

Az ősi, toszkánai kongregáció mellett, melynek székhelye Camaldoli, Boldog Paolo Giustiniani 1523-ban megalapította a Monte Corona kongregációt, amelynek szabályzata nagyjából megegyezik Camaldoli szabályzatával. Ez az ág a remetéskedésnek biztosított elsőséget. A toszkán remeték egy része 1611-ben elkülönült Camaldolitól, és 1935-ig külön kongregációt alkotott. Ekkor XI. Piusz pápa visszaparancsolta őket, és jelenleg a két első kongregáció létezik. A kamalduli szerzetesek jelszava: "Vita vestra est abscondita cum Christo in Deo" (ami blogom alcíme). Ez valósul meg a reclusus esetében, aki celláját szinte soha nem hagyja el, ablakon kapja meg az élethez nélkülözhetetlen élelmiszereket, eszközöket. A nagyhét három utolsó napja kivétel, amikor a reclususok a közösséggel együtt vesznek részt a templomi istentiszteleten. Szent Márton napján pedig, a karácsonyi böjt kezdetén, tehát évente egyszer a többi szerzetes meglátogathatja a reclususokat. Mivel teljesen visszavonultak a világtól, sem aktív, sem passzív szavazati joguk nincs.

Sematizált rajz a kamalduliak bencés renden belüli fejlődéséről (Camaldolesi-kamalduliak, Coronesi-Monte Corona kongregáció)

2010. május 16., vasárnap

A kamalduli rend és remetéi 3. rész

A tanulmányban az ezt követő évekről nem szól Török professzor, ezért a sorozatot Puskely Mária idevágó cikkével jelentősen ki kell egészítenem.

Sergius egy párviadalban megöli rokonát az ifjú Romuald jelenlétében (Majk, kamalduli kolostor freskója)

Orseolo Péter 988-ban elhunyt. Romuald ekkortájt hírül vette, hogy apja, aki egy véres párbajt követően szintén monostorba lépett, azt otthagyta, s visszatért a világba. Romuald azonnal Ravennába sietett, rávette Sergiust a visszatérésre, majd a Classe környéki mocsaras vidéken folytatta remete életét. Marinus Puglie közelében ugyanezt tette; őt a szaracénok ölték meg. Romuald több helyen remetéskedett - Vergheretéből a helybéli monachusok űzték el - ,de mindig ezen az észak-itáliai területen. 996-ban pereumi magányából III. Ottó császár parancsa emelte ki, aki megtette őt a megreformálandó San Apollinare monostor apátjává. Sem a szerzetesek nem tűrték sokáig Romuald szigorát, se Romuald a szerzetesek középszerűségét. A császár jelenlétében dobta oda apáti pásztorbotját, s szinte menekülve hagyta el a monostort. Monte Cassino apátságában megtalálta egyik első társát, s itt lett tanítványa beneventói Benedetto, az akkor már hírneves monachus.

1000 körül Romuald súlyos betegségen esett át. Felgyógyulva Rómába ment, ahol ismét találkozott a császárral; III. Ottó akkor tért vissza a 997-ben vértanúhalált halt Adalbert prágai érsek sírjától. Romuald bemutatta a császárnak remete-tanítványai csoportját, amelyhez akkor már a császár egyik bizalmas embere, Querfurti Bruno, volt magdeburgi kanonok is csatlakozott. Bruno kiképzésének feladatával Romuald beneventói Benedettót bízta meg. III. Ottó megígérte Romualdnak, maga is megtér, s három évet monostorban tölt. Pereumban oratoriumot emeltetett a vértanú Adalbert tiszteletére. A templom mellett cönobita közösség élt, szétszórtan pedig a remeték. Romuald nem vállalta el az apáti tisztet, fontosabbnak tartotta a remeték tanítását.

Querfurti Szent Bruno pogányokat keresztel meg

Felvetődött Bruno és Benedetto lelkében a szlávok evangelizálásának gondolata; titkos céljuk azonban nem annyira azok térítése, hanem - remeteéletük megkoronázásaként - a vértanúság pálmájának elnyerése lett volna. Az evangelizáló terv beleillett a császár elképzeléseibe. El is indultak néhányan. A mozgalmassá vált remeteséget Romuald 1001-ben elhagyta, s Isztria félszigetére, Parenzo egyházmegye területére költözött. A következő évben eljutott hozzá III. Ottó halálának (+1002) híre. Három évet töltött itt cellamagányban. A lelkekre itt is gondja volt, irányításával monostor épült. Ravennai tanítványai sürgősen hívták őt vissza, tanácsát kérték a remeteélet küzdelmei közepette. Parenzo püspöke marasztalása ellenére Romuald visszatért, s Val di Castro mellett cellát épített magának s néhány tanítványának. Sokan jártak hozzá bűnbánatot tartani, tanácsot kérni. Ezután Umbriában épített monostort, egyszerű és előkelő családok fiai helyezték itt magukat lelki irányítása alá. Kezdeményezésére három másik monostor is épült ebben a tartományban.

Szent Romuald a császár előtt és társainak vértanúhalála (Majk, kamalduli kolostor freskója)

1009-ben Romuald hírül vette, hogy két tanítványa, beneventói Benedetto és fiatal társa, Giovanni lengyel földön már elnyerték a vértanúság kegyelmét. Querfurti Bruno tizennyolc társával Nyugat-Morvaországban szintén vértanúhalált halt (1009. február 14.). Romuald körében ekkor még erősebb lett a vágy a pogány missziók iránt; tervei között a Duna-medence is szerepelt. Még ugyanebben az esztendőben maga is elindult a magyarok megtérítésére. Terve nem valósult meg, betegsége miatt vissza kellett fordulnia.

2010. május 15., szombat

Török József: A kamalduli rend és remetéi 2. rész

Sant Miguel de Cuxa apátsága

A Kelet-Pireneusokban lévő Sant Miguel de Cuxa apátja, Guarinus ugyancsak ekkortájt kezdett reformokba a félszigetről származó lelki-szellemi örökség birtokában. Igaz, a világiak politikája később alaposan beleszólt a pireneusi monostorok életébe, ám Romuáldék idejében még az a fajta szerzetesség indult új növekedésnek, amelyik gyökerei segítségével a vizigót kereszténység világából táplálkozott. Az Ibér-félszigeten bontakozó szerzetesi reformok híre a Velence melletti lagunába is eljutott.

"Ez idő tájt Guarinus a Szent Mihály-kolostor apátja Rómából hazamenőben rövid időre megállapodott Velencében is, hogy Szent Márk ereklyéi előtt lerója hódolatát. Hamarosan észrevette, hogy Orseolo Péter dózséban nagy hajlandóság van a szerzetesi életre. Sietett őt megerősíteni ebben az istenes szándékában, és hogy szavának nagyobb súlyt adjon, a már akkor szent hírében álló Romualdot és Marinust is Velencébe hívatta tanácsadás végett. A dózse szívesen hajolt ennyi különböző oldalról jövő rábeszélésre, de ügyeinek rendezésére haladékot kért. Guarinus hazatért kolostorába, de amikor a kikötött egy esztendő eltelt, újra megjelent a lagunák városában és 976. szeptember 1-én Orseolo Péter veje, Mauroceni János, továbbá Gradonico János és a két remete kíséretében egyenesen Cuxába indult. Itt a dózse és két társa késedelem nélkül magukra öltötték a szerzetesi ruhát, Romuald és mestere pedig egy közeli remeteségbe vonultak vissza. De alig egy év múlva Orseolo és Mauroceni is hozzájuk kívánkoztak. Mivel pedig ezzel egyidejűleg mások is csatlakoztak hozzájuk, nemsokára egész népes remetekör alakult körülöttük, melynek azonban már nem Marinus, hanem Romuald volt a feje."

Giovanni da Brescia: Orseolo Péter Szent Romuald előtt (1526)

Az Itáliából érkező remeték nem lettek a cuxai közösség tagjai, a monostor lakói, megelégedtek a közelben lakással, a monostor lelki irányításának elfogadásával. Később Romuald az anachoréták nyugtalanságával járva Itália szerzetesi közösségeit az eremiták életformáját ismertté és intézményessé tette számukra oly módon, ahogy ő és mestere éltek Szent Mihály arkangyal monostora közelében. Ennek lényege egy közeli remeteség alapítása, ahová a legbátrabbak-legszentebbek a közösségből kimerészkedhettek. A remetéskedés veszélyes voltára elégséges bizonyíték a középkori szerzetesek egyik legtöbbet olvasott epizódja Remete Szent Antal életének: a megkísértés. Mivel Romuald jelenléte átmeneti volt e közösségekben, alaposabban nem ismerhette meg a remetéskedésre vállalkozókat. A lelkesedés néha túlment az egyéni képesség reális fölbecsülésén, ami egyszerűen azt jelentette, hogy kiderült: nem mindenki alkalmas a remetéletre. Nem mintha ezt eddig nem tudhatta volna Romuald, hanem az emberi természet józan megítélése mellett, a forma megválasztásánál szerepet játszott az egyéni tapasztalat is.
(folyt. köv.)

2010. május 14., péntek

Török József: A kamalduli rend és remetéi

Az alábbiakban a Műemlékvédelem 2006/1. számában megjelent cikk rövidített és szerkesztett változatát olvashatjuk.

Romuald, akinek a később renddé váló közösség létét köszönheti, 952 táján Ravennában, az Onesti nemesi családban született. A művelt ifjú nagyjából húsz éves korában lett szerzetes a híres ravennai San Apollinaris in Classis monostorban, az ott töltött három év után még két másik jelentős, más típusú szerzeteskedés következett, és ezek együttesen formálták ki benne azokat a szerzetesi eszméket, amelyeket végül Casa Maldoloban igyekezett társaival együtt megélni, megvalósítani. Ravennában a közösség, mint szános más monostorban, a benedeki regulát követte.


Romuald három év utána közösségből magányba vágyott, és egy Velencéhez közeli szigetre vonult vissza, ahol Marinus remete tanítványa lett. Marinus, a szigorú remete, a test fenyítéseket sem megvető, zord szent komoly változást jelentett. Az életrajz idevonatkozó eseményei mögött érdemes meglátni azt a remetéskedést , azt a lelkiséget, amely az ír szigetekről került át a kontinensre a 6. század vége táján , és jutott le a 7. század elején Észak-Itáliába, majd hagyományozódott remeték nemzedékein át, kis túlzással végig a középkoron a szélsőségektől meg nem riadó aszkétizmus.

Itt most egy kicsit megszakítjuk a tanulmányt, hogy lássuk mi is az a zordság, amire Török professzor célzott. Egy 1620 körüli rézmetszet azt a jelenetet örökíti meg, amikor Marinus (egy pálcával a kezében) Szent Romualdot tanítja. A legenda ezt így beszéli el:
"A remete szívesen látta, de mindjárt kemény iskolába is fogta. Az volt ugyanis a szokása, hogy fel és alá járva mondta a zsoltárokat. Romualdnak vele együtt kellett mondania. Mivel azonban még járatlan volt az olvasásban, sokszor elakadt. Marinus minden ilyen alkalommal balfülön vágta őt. Romuald egy ideig alázatosan tűrte a szokatlan és meg nem érdemelt fenyítéket; végre egy napon azzal a szerény kéréssel fordult nyers mesteréhez, hogy ha úgy tetszik neki, ezentúl inkább a jobb fülét üsse, mert a balra már jóformán egészen megsüketült. Marinus csak ekkor eszmélt rá büntetésmódjának barbárságára; mélyen elszégyenlette magát s ezentúl óvakodott minden testi fenyítéktől."
(folyt.köv.)

2010. május 8., szombat

Pompeji Rózsafüzér Királynője


Manapság rengeteg magánkinyilatkoztatás "történik" és sajnos egyre többet publikálnak. A sajnost arra értem, hogy gyakran ellenőrizhetetlen, giccses és (horribile dictu) eretnek írások fénysebességgel látnak napvilágot, jóhiszemű boltvezető kirakja a polcra pl. az Ecclesiában, a nép meg viszi, mint a cukrot. Nekem személy szerint Valtorta Mária írásaival is komoly gondjaim és fenntartásaim vannak, de azokat legalább XII. Piusz átnézte és engedélyezte kiadásukat. Rengeteg rózsafüzér terjed a magánkinyilatkoztatásokhoz köthetően vagy azoktól függetlenül. Ezekre is igaz, amit a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban elmondtam. Miért nem elevenítjük fel a régi, Szűzanya által adott, Egyház által megerősített rózsafüzéreket?

A mai napon ünnepeljük a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének májusi ünnepét (a másik október első vasárnapján van). A kegyhely megalapítója és az ájtatosság elterjesztője Boldog Bartolo Longo, akinek az élete meglehetősen regényesen alakult, míg sátánista papból a Szűzanya elkötelezett szolgájává vált. Életének és művének hazai megismertetését Dr. Diós István atya áldozatos munkája tette lehetővé, én is ekkor találtam rá erre a kegyelmi forrásra.

II. János Pál pápa így méltatja őt Rosarium Virginis Mariae apostoli levelében:

"Lehetetlen volna megszámlálni a szentek seregét, akik a rózsafüzérben találták meg a megszentelődés hiteles útját. Legyen elég emlékezni Grignion Szent Lajos Máriára, aki nagyon értékes könyvet írt a rózsafüzérről, vagy a kortárs Pietrelcinai Pio atyáról, akit az imént avathattam szentté, vagy arra a különleges karizmára, melyet Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola hordozott. Az ő életszentségének útja a szíve mélyén hallott sugallatra támaszkodott: "Aki terjeszti a rózsafüzért, üdvözül!” E sugallat alapján úgy érezte, hogy Pompeiben templomot kell építenie a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, annak az ókori városnak a romjain, melyet éppen megérintett az evangélium, mielőtt 79-ben a Vezúv lávája eltemette, és csak századokkal később bontakozott ki hamujából a klasszikus műveltség fényének és árnyainak tanújaként. Bartolo Longo egész életművével, de különösen a "Tizenöt szombat” ájtatosságával a rózsafüzér krisztológiai és kontemplatív lelkületét tárta elénk, s ehhez nagy bátorítást és támaszt kapott "a rózsafüzér pápájának” nevezett XIII. Leóban."

A 2002-ben kiadott apostoli levélhez kapcsolódóan a Szent István Társulat 2003-ban kiadta A Rózsafüzér imakönyvét, majd 2008-ban Boldog Bartolo Longo írását a kegyhely történetéről (A Pompeji Rószafüzér Királynője kegytemplom története). Ebben az évben pedig külön füzetben olvasható a Rózsafüzér tizenöt szombatja ájtatosság.

A Szűzanya a fentebb említett gyakorlatokon kívül egy másik hathatós imaformát is nekünk ajándékozott Pompejben. Ez a "csodálatos rózsafüzér" vagy 54 napos rózsafüzér novéna. A Madonna 1884. március 3-án megjelent a halál küszöbén álló Fortuna Agrellinek, akinek gyógyulásáért családja már sokat imádkozott és így szólt hozzá: "Valahányszor kegyelmeket kérsz tőlem, végezz el három Novénát a 15 tizedes rózsafüzér elimádkozásával, és másik három Novénát hálaadásul." A kis Fortunatina mindent rendeben elvégzett és csodálatosan visszanyerte egészségét.

A Novéna végzésének módja a következő: egy Novéna 9 napból áll. Ezalatt háromszor mondjuk el a teljes rózsafüzért (ha a legújabb titkokkal nem számolunk). A kérő Novéna 3x9 nap (27 nap). A hálaadó Novéna hasonlóan 3x9 nap (27 nap) így 54 napig imádkozzuk folyamatosan a rózsafüzért valamilyen szándékra. A kérő és hálaadó Novénának külön bevezető imádságai vannak, amelyeket Longo írt, ezek a A rózsafüzér imakönyvében megtalálhatóak (194-203. oldal). A hálaadó Novénát a kérés teljesülésétől függetlenül el kell végezni.

Egy séma a végzés módjára lentebb. Mivel ez angol oldalról származik a J betű (joyful) az örvendetes, az S ( sorrowful) a fájdalmas, a G (glorious) a dicsőséges titkokat jelenti.

Az ájtatosságnak a Facebookon külön rajongói csoportja van, a kegytemplom pedig ezen a lapon érhető el: http://www.santuario.it/

A cellában

Szent Romuald rövid szabályzatának első mondata így hangzik: Sede in cella quasi in paradiso. Hogy melyik szerzetesnek hogyan néz ki a maga "paradicsoma" arról az alábbi kis összeállítás nyújt képet.

A kert

Alább Szent Romuald atyánk cellája látható Camaldoli remeteségében.



Egy olasz kamalduli cellája Camaldoli monostorában.


Cellák és lakóik Lengyelországban.




Vendégszoba egy lengyel kamalduli monostorban

2010. május 7., péntek

Kamalduliak az Egyesült Államokban

A kamalduliak 1958-ban telepedtek le Amerikában. Remeteségük egyik neve - New Camaldoli arra utal, hogy az olasz anyaház, Camaldoli alapításáról van szó Még az 1950-es években Thomas Merton írt Don Anselmo Giabbani kamalduli generálisnak, hogy bármi áron kamalduli remete akar lenni. Merton trappista monostorának apátja Kentuckyból könyörgött don Anselmonak, hogy ne fogadja be a szerzetesét. De az így válaszolt: „Mit ért azon, hogy ne fogadjam be? Mi joga önnek megmondani, hogy mit tegyek?" A végén azonban győzött a trappista generális apát akarata Mertoné fölött, aki újra írt Anselmonak: „Ha én nem jöhetek Camaldoliba, akkor magának kell elhoznia Camaldolit Amerikába.” Így jutottak el az olasz kamalduliak Kaliforniába. Remeteségüket a Szeplőtelen Szív tiszteletére szentelték.

Big Sur, New Camaldoli Hermitage

A kamalduli rend másik ága a Monte Corona kongregáció, alig egy évvel később vert gyökeret. 1959. szeptember 8-án alapították McConnelsville-ben, majd 1966-ban Bloomingdale-be (Ohio) költözött. A remeteség a Szent Család oltalma alatt áll. Nincs tévéjük, rádiójuk és internetet sem használnak. A két rend egymástól független, de egymással baráti kapcsolatban állnak.

Fr. Basil a közösség néhai priorja (1914-1978)

2010. május 6., csütörtök

Olajbafőtt Szent János ünnepe

"Forró olajjal teli hordóba vetették Szent János apostolt, s ő Isten kegyelmének oltalmával sértetlenül jött elő abból, alleluja." - énekeljük a mai ünnep antifónájában. Ez a kisebb rangú apostolünnep a Porta Latina, Róma délnyugati kapuja mellett fekvő templom búcsúja. A már idős Szent Jánost Kr. u. 100 körül a hagyomány szerint Domitianus üldözése idején Rómába vitték, s egy hordó forró olajba vetették, azonban sértetlen maradt, sőt épebben került elő onnan, mint ahogy bevetették.


Szent János szándék és tanúságtétel szerint is vértanú lett, így tanúskodva Mesteréről. A mai ünnep egyik legfontosabb tanítása, hogy mennyire fontos az Isten akarata iránti készséges lelkület. Ez a fajta engedelmesség, az önmagunkból való kilépés, a saját vágyak visszautasítása másvalaki kedvéért új kapcsolatot hoz létre az engedelmeskedő és a Másik között - ahogy André Louf trappista apát írja. Az engedelmesség nyelv és jel: magában az engedelmeskedőben is nagy munkát végez. Felszabadítja életét a másik akarata felé és hozzáköti. Sőt mi több, új életet teremt. Azzal, hogy valakit egy másik javára megfoszt saját akaratától , egyben át is változtatja a Másikká, a szó legmélyebb értelmében.

Ezt a hitbeli utazást ünnepeljük ma. Szent János evangélista hagyja, hogy más övezze fel és oda vigye, ahova nem akarja. Tanúsága olyan erőteljes hatást gyakorol Rómában, hogy a császár Patmoszra száműzi, megakadályozva a további megtéréseket. Az apostol igent mond Isten terveire. Jézus pedig maga nyilatkoztatja ki a szeretett tanítványnak a Jelenések Könyvében, hogy ő maga az Ámen (3,14).

A történet másik fontos mozzanata, hogy Szent János nem csupán sértetlenül, hanem épebben került elő a forró olajból. Ez a szenvedés misztériumára utal. Isten szeretetében megélve azokat épebben, krisztusi vonásokkal kerülünk ki belőlük. Ez a szépen hangzó tétel csak akkor lesz igazság az életünkben, ha úgy élünk, mint akik látták az Úr feltámadását. Akkor a betegség, lelki vagy erkölcsi próbatétel nem összetöri a hitünket, csak megtisztítja. Kérjük ebben Szent János közbenjárását, aki benézett a sírba és hitt (Jn 20,8).

kép forrása: http://www.sacred-destinations.com/italy/anagni-cathedral-photos/slides/IMG_3445pl