2010. november 21., vasárnap

Egymásból élünk


"A II. vatikáni zsinat után a forrásokhoz szerettünk volna visszamenni. Ez az irány alapvetően jó, de nem vettük észre, milyen hatalmas veszélyek leselkednek ránk.
Az első, hogy előre kész elvárásaink alapján feltárt és értelmezett forrásokhoz tértünk vissza. Gondolok itt arra a képre, amelyet kialakítottunk magunknak arról, ahogyan az ősegyház ünnepelte az Eucharisztiát.
Másodszor, hogy végső forrásnak tekintettünk olyan mélyrétegeket, amelyek még nem a Forrás - például egy rendalapító írásait, amikor a rendalapító egyébről sem beszél, mint Jézus Krisztusról, akinek ő a Szentlélekben kortársa.
Harmadszor, hogy hajlamosak vagyunk mindazt, ami a forrás után van: a patakot és a folyót elvetni, mintha okvetlenül szennyezett volna, és már semmi sem lenne benne a Forrás tiszta vizéből. Mintha az Egyház Lelke, Jézus Krisztus Lelke - aki minden nemzedéket, minden szentségre törekvő gyermekét közvetlenül táplálja a Forrásból, sőt, a szívében az élő vizek forrásait fakasztja - nem gondoskodna arról, hogy a szenthagyomány folyója a Forrás vizét juttassa el nekünk.
Ebből fakadt, hogy közvetlen elődeinket lenéztük. Az ő kereszténységük nem tűnt vonzó kereszténységnek, szerzetességük igazi szerzetességnek. Tévedtünk: rengeteget kaptunk tőlük. Amint a szülők közvetítésével kap az ember az emberiség javaiból a legtöbbet, úgy mi is az előző nemzedéktől, amely fölnevelt minket." (Barsi Balázs: Krisztus békéje. Egy ferences novíciusmester naplójából. Kecskemét 2010)

Nincsenek megjegyzések: