2010. október 23., szombat

Az oblátus szabályzata


Lassan egy éve, hogy elkezdtem a jelöltidőt. Ez az időszak jó alkalom volt arra, hogy az oblátusok szabályzatát a gyakorlati életbe is átültessem. Megtapasztaltam melyik pont okoz különös nehézséget vagy melyikben szeretnék többet hozzáadni a minimumot jelentő előíráshoz. Most még egyszer átgondolom, leírom a magam szabályzatát és elküldöm Robert atyának. Az obláció előtt átnézi, jóváhagyja ezeket a pontokat, csak ezután következhet a teljes elköteleződés.

De miért van szükség pontokra, leírt szabályokra? Hans Urs von Balthasar nagyon találóan így fogalmaz: "Egy életszabályzat valójában egészen más, mint evangéliumi idézetekből összeállított fércmunka. Inkább forgatókönyvhöz hasonlíthatnánk, melynek önmagában nincsen irodalmi értéke, de amely eszköze annak, hogy a játék megszülessen - s a mi esetünkben ez a játék az életre váltott evangélium, a tanítvány élete, Krisztus követése. A regula sokkal inkább segítség, mint törvény. Segítség ahhoz, hogy a tanítvány kitartson a szeretetben, azaz a teljes és szabad önátadás komolyságában. Olyan lugas, amely arra serkent minket szőlővesszőket, hogy feljebb kússzunk, és több gyümölcsöt hozzunk a talaj menti elburjánzás helyett."

Az oblátus szabályzata nem valami statikus dolog: életállapottól, élethelyzettől függően változik, de a változások sohasem lehetnek önkényesek - az oblátusrektor és/vagy a lelkiatya személye garantálja, hogy elkerüljük az engedelmesség elleni hibákat.

Szent Benedek atyánk Regulája szerint:

"Akiket az örök élet elnyerésére sarkall a szeretet, a szoros utat választják, melyről az Úr azt mondja: "Szoros az út, mely az életre vezet" (Mt 7,14), Mivel nem a saját fejük szerint élnek és nem vágyaiknak és gyönyöreinek engedelmeskednek, hanem másnak az ítélete és parancsa szerint járnak, monostorban élik le életüket, és azt kívánják, hogy apát legyen fölöttük. Az ilyenek kétségkívül az Úrnak azt a kijelentését követik: "Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki engem küldött" (Jn 6,38).

Az elöljárónak adott engedelmességet ugyanis Istennek nyújtjuk. Hisz ő maga mondta: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16)."


Nincsenek megjegyzések: