2010. július 20., kedd

Szent Wilgefortis: az egyház "szarvashibája"?

Ezt a bejegyzést Mária Magdaléna tegnapi posztja ihlette a "szőrös szent nőkről" :)

A "szarvashiba" szó eredete a Kivonulás 34,29-re vezethető vissza. Szent Jeromos így fordítja le ezt a helyet: "És midőn leszállana Mózes a Sínai-hegyről, tartja vala a bizonyság két tábláit, és nem tudja vala, hogy szarvas volna az orcája az Úr beszéde társalkodásából." Földváry Miklós remek tanulmányban így, ír: Mózes "szarvas orcája" úgy él a köztudatban, mint Szent Jeromos félrefordításának iskolapéldája, mint a Vulgata hiteltelenítésének közhelye. A művelt közönség többnyire azt tartja, hogy a vonatkozó bibliai helyen szereplő héber szó mássalhangzói egyaránt gyökét képezik a "ragyogás" és a "szarv" szavaknak, és a keresztény Nyugaton több mint ezer éven át használatos szöveg a két szó egyszerű összetévesztéséből származott. A botlást (?) különösen érdekessé teszi, hogy alapjává vált a középkor - és katolikus vidékeken az újkor - Mózes-ábrázolásainak. De Michelangelo Mózesének jelképessé rövidített szarvai sem tették versenyképessé a mára általánosan elterjedt értelmezéssel: "Nem tudja vala Mózes, hogy az ő orcájának bőre fénylenék, mivelhogy az Istennel szólott volna." A tanulmányt érdemes teljes egészében elolvasni, mert abból kiderül, hogy Jeromos egyáltalán nem hibázott...sőt.

Hasonló a helyzet a ma ünnepelt Szent Wilgefortis szűz, vértanúval akit pogány apja keresztre feszíttetett, miután tisztasága védelmében szakálla nőtt. A legtöbb írás ezt egyszerűen úgy magyarázza, hogy a legenda és vele szentünk csak egy művészettörténeti félreértés terméke. A neki szentelt templomok tévedés termékei. Románkori feszületek adtak tápot ennek a "legendának", amelyeken Krisztus hosszú övvel megkötött köntösben látható.


Híres példája ennek a típusnak a luccai Volto Santo, amelyet a történet szerint Nikodémus kezdett el faragni, de egy angyal fejezett be. Hatalmas kultusz övezte és egész Európában elterjedt. Gyakran felöltöztették díszes ruhákba és koronát tettek a fejére.

A luccai Volto Santo díszes ruhákban és anélkül

Később azonban - folytatódik a magyarázat - amikor Krisztus ma is ismert ábrázolása vált népszerűvé (ágyékkötőben a kereszten) az emberek elfelejtették az eredeti jelentést és egy minden történelmi alapot nélkülöző legenda szövődött köré, fiktív szenttel. Ez lenne Wilgefortis. Az egyház tévedett.

Körmenet a luccai Volto Santo előtt

A továbbiakban J. Hubert Lacey cikkét alapul véve szeretném bemutatni Szent Wilgefortis legendájának történeti és orvosi alapjait. Ehhez először is az anorexia nervosa fogalmától kell elindulnunk. Az általános vélekedés szerint ez a betegség a növekvő jólét következménye, de ez korántsem így van. Ismert volt régebbi korokban és egyházi szerzők is foglalkoztak vele. Pszichológiai jellemzője, hogy a beteg fél a normális testsúlyától és hajszálvékony szeretne lenni. Egyfajta morbid félelem él benne a kövérségtől. Ez olyan viselkedéssel társul az anorexiásnál, amellyel jelentős súlyvesztést ér el, majd ebből adódóan az endokrinológiai következmények is nyilvánvalókká válnak testén. Az anorexiás beteg nem általános éhezéssel éri el a kívánt súlycsökkenést, hanem speciális szénhidrátok megvonásával. A sikeres kezelés is azon múlik, hogy szénhidrátban kiegyensúlyozott-e. Az éhezés következménye hamarosan súlyvesztés és a menstruáció elmaradása, de néhány páciensnél a hormonális egyensúly elvesztése aban nyilvánul meg, hogy szőrnövekedés indul meg a felső ajak fölött és az állon. Ezenkívül legénytoll nő a háton, a karokon és lábakon, illetve az arc oldalán. A pehelyszőr segíti a hőszabályozást akkor is, amikor a zsírszövet már hiányzik. A haj elvékonyodik és kihullhat, emiatt minden más arcszőrzet hangsúlyossá válik a beteg megjelenésében. Sok klinikus feljegyezte, hogy az anorexia a magas etikai normákkal rendelkező lányoknál jóval gyakoribb. A korai kamaszkorban jelenik meg és a felnőtt szexualitástól való félelem generálja.

Hans Memling: Triptichon Szent Wilgefortis és Egyiptomi Szent Mária alakjával

Most vessük egybe az életrajzi adatokat a fentiekkel. Wilgefortis a portugál király hetedik leánya volt. Apját kemény uralkodóként főleg kíméletlenségéről és durvaságáról ismerték. Amikor Wilgefortis megtudta, hogy apja Szicília szaracén királyának szánta feleségül, megrettent. Ő ugyanis korábban már szüzességi fogadalmat tett Istennek. A legenda néhány verziója arról is tud, hogy apja megpróbált vérfertőző szándékkal közeledni hozzá. A szülői nyomás alatt vergődve Istenhez imádkozott, hogy tisztaságát megőrizze és valahogyan megmeneküljön a nem kívánt házasságtól. Kemény böjtbe fogott és aszketikus gyakorlatokkal sanyargatta magát arra kérve Istent, hogy vegye le tőle testi szépségét. Wilgefortis szőrös külsje hamarosan arra késztette Szicília királyát, hogy a házassági ajánlatát visszavonja. Wilgefortis apja ekkor lánya ellen fordult és dühében keresztre feszítette az állhatatos szüzet.

Szent Kümmernis

A legenda meglehetősen régi, politikai eseményekből kikövetkeztethető, hogy 700 és 1000 körül keletkezett Portugáliában és 1200-ig nem is vált szélesebb körben ismertté. Ekkor azonban gyorsan elterjedt, de mindenhol más néven: Németországban Kümmernis, Hollandiában Ontkommena, Spanyolországban pedig Szent Liberata volt a keresztrefeszített szűz neve.

Szent Liberata


Itt nem arról van szó, hogy egy szentnek volt több neve (mint a fentiek sugallják) hanem mások is éltek egy időben hasonló kórtörténettel. Európában a középkorban szokás volt, hogy a házassági szándékot az első havi vérzés megjelenésével együtt jelentsék be. A jó családból származó Wilgefortis éppen elérte a pubertást. A legenda kihangsúlyozza az apa és lánya közötti kulturális és etikai különbséget (ezt mutatja a vérfertőzésről szóló monda). Az ellentét a keresztrefeszítésben éri el a csúcspontját, amit a kegyetlen apa családja támogatásával visz végbe. Ennek a cselekedetnek a fájdalmas szimbolikája érvényes a mai anorexiás páciensekre is.

Szent Kümmernis tiszteletére szentelt búcsújáró templom Németországban

A Wilgefortis-kultuszt a kor orvoslásából még jobban megérthetjük. Az anorexia nervosát először arab orvosok írták le, de az Egyház visszautasította az iszlám kultúrából származó diagnózist. Ezt a bizalmatlanságot elősegítette, hogy Portugália ebben az időben folyamatos mór megszállás alatt volt. A névadás azt a gondolatot tükrözi, hogy ő az erős szűz (Virgo Fortis), aki megszabadult a kíntól és aggódástól (Kümmernis). Olyan nőnek tartották, aki megfosztotta magát a női gondoktól [ez alatt elsősorban a menstruációt kell érteni]. Portugáliában a szexuális problémákkal küszködő nők védelmezője volt.

Ami különös ebben a legendában, az az, hogy nemcsak az anorexia tüneteit írja le pontosan, de azokat a pszichés félelmeket is, amelyek ezt generálják. Ma az anorexiát az érzelmek, a család és a társadalom által előidézett kombinált tünetegyüttesként írjuk le, de a középkori Európában ez csodának tűnt. Szent Wilgefortis alakja tehát nem fiktív szentet takar, hanem egy erkölcsi dilemmában az éhezést és vértanúságot vállaló királylányt és sorstársait.

Nincsenek megjegyzések: