2010. július 14., szerda

Jézus Szentséges Vérének hónapja

Amikor vasárnap gyónni voltam, a Szent Vér litániáját kaptam elégtételül, mert a júliust ez az ünnep ragyogja be.

Januárban Jézus Szent Neve és gyermeksége, márciusban Szent József, májusban és októberben a Szűzanya, júniusban Urunk Szentséges Szíve, augusztusban a Szeplőtelen Szív, szeptemberben a Kereszt és a Fájdalmas Szűzanya, novemberben a tisztítótűzben szenvedők és az elhunytak foglalják keretbe imáinkat azzal, hogy az adott hónapban kiemelten is tiszteljük őket.


Raniero Cantalamessa atya könyvében (Megszentelődésünk forrása az Eucharisztia) így ír:

Felvetődhet bennünk a kérdés: miért adunk ekkora jelentőséget egy ennyire materiális valóságnak mint a vér, mely bizonyos szempontból egyenesen visszataszító az ember számára az erőszak és a szenvedés miatt, amit emlékezetbe idéz. Mi van a vérben, ami indokolttá teszi a bibliai vallásosságban elfoglalt kiemelkedő helyét? Erre a kérdésre azzal kell válaszolnunk, hogy a vér, beleértve Krisztusét is, nem önmagáért, a maga nyers fizikai valóságában érdekli a Bibliát. A vér az ókori ember számára az életnek, azaz a világon létező legdrágább és legszentebb értéknek a székhelye. Ezért annak kiontása (amikor, mint Jézus esetében, saját véréről, és nem másokéról vagy állatokéról van szó) olyan szeretet jele, melynél nagyobb nem létezhet (vö. Jn 15,13). "Nem a Fiú halála volt az ami tetszett az Atyának, hanem az, hogy önként meg akart halni értünk." - mondja Szent Bernát. A vér tehát az Atya iránti engedelmesség és az irántunk való szeretet halálig fokozott mértékének jele.

Vigyáznunk kell azonban, hogy ne változtassuk Krisztus vérét üres szimbólummá, még oly nagy valóság szimbólumává se, mint a szeretet. "Szimbólumnak" azt a dolgot hívjuk, mely egy másikat idéz elénk, elevenít fel számunkra, egy anyagi létezőt, mely spirituális valóságot helyettesít. Krisztus vére azonban nem csak egy lelki valóság - szeretete, engedelmessége -, helyett szerepel; ez a vér a térben és időben lezajlott, meghatározott eseményre mutat, arra ugyanis, hogy "Krisztus saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett" (Zsid 9,12). Innen ered egyedülálló és transzcendens ereje. Jel, de élő emlékezet is. Közvetlen érintkezésbe hoz - szentségi módon az Eucharisztiában - Krisztus halálával.


Krisztus vérének nagy szerelmese Sienai Szent Katalin így írt gyóntatójának: "Fojtsátok magatokat a keresztrefeszített Krisztus vérébe, fürödjetek meg e vérben, részegedjetek meg a vértől és öltözzetek a vérbe." Ezt a megújító fürdőt állítja elénk a képzőművészet nyelvén Jean Bellegambe oltárképe (1526).

A karthauziak nagyon tisztelik a Szent Vért. Szedő Szeverin közismert könyvében így fogalmaz:
"Valahogy úgy magyarázzák, hogy az Egyház misztikus testében ők az erek. Közvetítik az Egyház minden tagjába az Isten Szívének vérét, láthatatlanul, rejtetten. Hogyha az ér elmeszesedik, eldugul, nem képes a vért közvetíteni, ezért kell ruganyosnak maradnia a szerzetesnek. Ezért kell lelke körül állandóan fújdogálnia a halál és az élet szelének. Halál önmagának, egyesülés Istennel."

Nincsenek megjegyzések: