2010. július 19., hétfő

Egy beszélgetőkönyv tanulságai kamalduli szemmel 3.

"Az nagyon jó, ha boldoggá tesz [a papság], de ne feledjük, hogy nem azért lesz valaki pap vagy szerzetes, hogy ez a hivatás és életforma őt tökéletesen boldoggá tegye, hanem azért, hogy Istent és az Egyházat szolgálja. Ugyanez érvényes a házasságra is: jaj annak, aki azért nősül meg vagy megy férjhez, hogy ettől maradéktalanul boldog lesz! A maradéktalan boldogságra ott a mennyország. A házasság éppen arra való a maga gyönyöreivel, szépségeivel és kegyetlen megpróbáltatásaival, hogy megtanítson szeretni, hogy új, egészséges nemzedékeket neveljen fel, és így előkészítsen az örök boldogságra." - mondja Barsi atya.


Gyakran várjuk el a jó keresztény házasságtól, hogy konfliktusmentes legyen és kimondva-kimondatlanul így szemléljük másokét is. Az ortodox és görög katolikus házassági szertartás azonban a maga véres valójában tárja fel e szentséget: "Urunk és Istenünk, koronázd meg őket dicsőséggel és méltósággal." - mondja a pap, miután a jegyesek fejére teszi a koronákat (koszorúkat). Ez a dicsőség és méltóság azonban - ahogy Alexander Schemann atya írja - a vértanúi korona dicsősége és méltósága. Mert az Országhoz vezető út martüria - tanúságtétel Krisztus mellett, ami keresztrefeszítés és szenvedés. Miközben a modern felfogás a házasságot azonosítja a boldogsággal, a házasság vonatkozásában a kereszt bármiféle elfogadását visszautasítja. A keresztény házasságban valójában hárman vesznek részt: a férfi és a nő egyesült hűsége a harmadik - Isten - felé az, ami az előbbi kettőt egységben tartja egymással és Istennel. És pontosan Isten jelenléte vet véget a pusztán "természetes" házasságnak. Krisztus keresztje a természet öncélúságának a végét jelzi. De "a kereszt által öröm [és nem boldogság] árad az egész világra". Tehát a kereszt jelenléte biztosítja a házasság igazi örömét - fejezi be az ortodox író.


Ha arról hallunk, hogy valakinek problematikus a házassága vagy a házastársa, azonnal Casciai Szent Ritát ajánljuk és példáját emlegetjük. Elismerve csodálatos közbenjáró hatalmát és nagy-nagy népszerűségét, hozzám sohasem tudott közel kerülni. Talán épp az olyan szerencsétlenül megírt életrajzoknak köszönhetően, mint Joseph Sicardo atya: Szent Rita, a lehetetlenségek szentje című műve. Ebben a könyvben Ritát lelkileg annyira retusálják, minden apró hibát vagy emberi érzést eltüntetve róla, hogy nem látom benne az asszonyt és feleséget csak a szent élettelen prototípusát. Sajnos (és erről nem Szent Rita tehet) ábrázolásainak többsége is ezt a giccses, szenvelgő fájdalomfelfogást jeleníti meg, ami távol állt a történelmi Ritától.

Számomra a 19. századi Róma - nálunk kevéssé ismert - két szentje jelenti a házasság élő vértanúit. Kortársak voltak és ismerték is egymást, mindketten a trinitárius harmadrend tagjaiként váltak boldoggá. De erről majd egy másik bejegyzésben.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Bejegyző a szövegben a következő rész, azaz "Az ortodox (görög katolikus) házassági szertartás..." félrevezető. azt sugallja, mintha az orthodox felekezet másik neve a görög katolikus lenne. OK, hogy a szertartások többé kevésbé megegyeznek, hisz a görög katolikusok az unió létrejötte után vitték a bizánci rítust magukkal, persze változtattak rajta. Na mindegy. A lényeg, hogy a fenti rész félrevezető. A két felekezet NEM egy .

Romualda írta...

Köszönöm az észrevételt! A különbséggel teljesen tisztában vagyok, de a megfogalmazás valóban félrevezető volt, így javítottam.