2010. június 18., péntek

Szent Romuald ünnepének vigiliája

Pasqualino Rossi: Szent Romuald halála (1680 körül)

Romuald három évig tartózkodott Parenzo város határában, ahol az első évben kolostort alapított, és apátot meg testvéreket küldött oda. Két évig pedig teljes visszavonultságban élt. Eközben az isteni kegyelem a tökéletesség oly magas fokára emelte, hogy a Szentlélek sugallatára előre látott több eljövendő dolgot; értelmének fényével pedig behatolt az Ó- és Újszövetség rejtett titkaiba.


Az isteni dolgokat szemlélve gyakran olyan mély elragadtatásba esett, hogy szinte teljesen elmerült a könnyek záporában. Közben az isteni szeretet kimondhatatlan hevületében így kiáltozott: Drága Jézusom, édes mézem, kimondhatatlan vágyam, szentek édessége, angyalok gyönyörűsége, én mindenem! Szinte lehetetlen kifejezni emberi szóval mindazt az érzést, amely a Szentlélek ihletésére ujjongó szavakban előtört szívéből.


Mindenütt, ahol letelepedett ez a szent férfiú, először is egy kicsi hajlékot épített, kápolnával és oltárral, majd bezárkózott ide, és visszavonult az emberektől.


Sok helyütt lakott így. Amikor élete végét közeledni érezte, visszavonult az általa alapított Val di Castro kolostorba. Ott várta az órát, amelynek közelségéről már nem volt kétsége. Kicsi hajlékot épített magának kápolnával, hogy ott bezárkózva csendben virrasszon egészen haláláig.


Amikor pedig kész volt a kis hajlék, és lelke is felkészült a végső visszavonulásra, testét kínok lepték meg, egyre fokozódó gyötrelmekkel. A betegség mellett öreg kora is terhelte. Egyik napon testi ereje kezdte lassan elhagyni, és betegségének súlya végképp kimerítette. Alkonyodott, a nap leszállni készült. Ő pedig meghagyta két segítőtestvérének, hogy menjenek ki és zárják be maguk után az ajtót. Csak hajnalban térjenek vissza hozzá, amikor majd elvégezték a zsolozsmát. A testvérek azonban életéért aggódva nem szívesen távoztak. Nem is tértek mindjárt nyugovóra, hanem a mester halálától tartva a kunyhó közelében titokban őrséget álltak, hiszen ő értékes kincs volt számukra, így várakoztak egy ideig, figyelmesen hallgatózva. Mivel már semmi nesz nem hallatszott, sem mozgás, sem hang, ebből megsejtve, ami bekövetkezett, az ajtót megzörgetve besiettek. Világot gyújtottak, és ott találták a földön fekve a Szent holttestét, akinek boldog lelke már a mennybe szállt. Ott feküdt, mint egy elhagyott égi drágagyöngy, várva, hogy illő tisztelettel felkerüljön a nagy Király kincsesházába.


(a Damiáni Szent Péter által írt életrajzából)

Nincsenek megjegyzések: