2010. május 21., péntek

A kamalduli rend és remetéi, befejező rész

Romuald tehát tekintélyes szerzetesi múlttal rendelkezve, több irányzatot ismerve szervezte meg a rend névadó közösségét 1012 táján Toszkána tartományban, az Appeninek hegyei között, a jelenlegi Arezzo püspökség területén, 1200 méter magasságban, igazi fenyő őserdő kellős közepén. Maldolo gróf volt e terület gazdája, és a Casa Maldolo - Campo Maldolo pedig a Camaldoli/Camalduli név eredete. A kezdetkor már együtt volt az, ami később jellegzetességüknek számított: a völgyben egy monostor, a közelben, a hegyoldalak nyújtotta, védettebb helyeken pedig néhány remetelak. Romuald öt különálló cellát épített ugyanennyi remete számára. Ez lett utolsó alapítása. Az Üdvözítő tiszteletére emelt templomot Teobaldo püspök szentelte meg.


Az alapítást a legenda így beszéli el: "Az Arno völgyében, a természeti szépségeiről híres Casetinóban jártában egy magas hegytetőn állapodott meg. Mivel az út nagyon kifárasztotta, egy csermely partján ledőlt pihenni. Álmában, miként egykor Jákob, egy égig érő létrát látott, melyen fehér ruhába öltözött szerzetesek jártak föl és alá. Mikor fölserkent és jobban szétnézett, igen kedvére valónak találta a helyet. Minden oldalról meredek bércek szegélyezték, s az év kétharmad részében hó födte. Romuald azonnal elhatározta, hogy a zordon helyen új remetetelepet létesít. Maldo gróf, a vidék tulajdonosa örömest odaajándékozta neki a kívánt magaslatot a hozzája tartozó völggyel és vadászkastélyával a Ca Maldolival együtt, sőt később maga is követői közé szegődött."

Szent Romuald alapításának allegóriája

A kamalduli remetéskedésnek az a lényege, hogy az apát vezetésével a közösségi élet a völgyben fekvő monostorban zajlik. Ha azonban egyesek már olyan lelki előmenetelre tettek szert, hogy az apát előtt kétség nem fér remetéskedésre alkalmasságukhoz, akkor az apát engedélyével a hegyoldalban lévő remetelakban folytatják a szerzeteskedést teljes magányban, ám lelki kapcsolatban a közösséggel. A monachusok közül így csak a legkiválóbbak lettek remeték, helyesebben fogalmazva azok, akiknek sajátos hivatása erre szólt. Nyilvánvalóan teljes értékű szerzetesnek számított az is, akit az apát nem talált erre alkalmasnak. A benedeki regulát követő közösség ezzel a sajátos, a remetéskedésre felkészítő intézménnyel egészítette ki az amúgy is eléggé változatos szerzetesi életet. Ez őrződött meg némi változtatással napjainkig.

Boldog Paolo Giustiniani, a Monte Corona kongregáció megalapítója

Az ősi, toszkánai kongregáció mellett, melynek székhelye Camaldoli, Boldog Paolo Giustiniani 1523-ban megalapította a Monte Corona kongregációt, amelynek szabályzata nagyjából megegyezik Camaldoli szabályzatával. Ez az ág a remetéskedésnek biztosított elsőséget. A toszkán remeték egy része 1611-ben elkülönült Camaldolitól, és 1935-ig külön kongregációt alkotott. Ekkor XI. Piusz pápa visszaparancsolta őket, és jelenleg a két első kongregáció létezik. A kamalduli szerzetesek jelszava: "Vita vestra est abscondita cum Christo in Deo" (ami blogom alcíme). Ez valósul meg a reclusus esetében, aki celláját szinte soha nem hagyja el, ablakon kapja meg az élethez nélkülözhetetlen élelmiszereket, eszközöket. A nagyhét három utolsó napja kivétel, amikor a reclususok a közösséggel együtt vesznek részt a templomi istentiszteleten. Szent Márton napján pedig, a karácsonyi böjt kezdetén, tehát évente egyszer a többi szerzetes meglátogathatja a reclususokat. Mivel teljesen visszavonultak a világtól, sem aktív, sem passzív szavazati joguk nincs.

Sematizált rajz a kamalduliak bencés renden belüli fejlődéséről (Camaldolesi-kamalduliak, Coronesi-Monte Corona kongregáció)

Nincsenek megjegyzések: