2010. május 16., vasárnap

A kamalduli rend és remetéi 3. rész

A tanulmányban az ezt követő évekről nem szól Török professzor, ezért a sorozatot Puskely Mária idevágó cikkével jelentősen ki kell egészítenem.

Sergius egy párviadalban megöli rokonát az ifjú Romuald jelenlétében (Majk, kamalduli kolostor freskója)

Orseolo Péter 988-ban elhunyt. Romuald ekkortájt hírül vette, hogy apja, aki egy véres párbajt követően szintén monostorba lépett, azt otthagyta, s visszatért a világba. Romuald azonnal Ravennába sietett, rávette Sergiust a visszatérésre, majd a Classe környéki mocsaras vidéken folytatta remete életét. Marinus Puglie közelében ugyanezt tette; őt a szaracénok ölték meg. Romuald több helyen remetéskedett - Vergheretéből a helybéli monachusok űzték el - ,de mindig ezen az észak-itáliai területen. 996-ban pereumi magányából III. Ottó császár parancsa emelte ki, aki megtette őt a megreformálandó San Apollinare monostor apátjává. Sem a szerzetesek nem tűrték sokáig Romuald szigorát, se Romuald a szerzetesek középszerűségét. A császár jelenlétében dobta oda apáti pásztorbotját, s szinte menekülve hagyta el a monostort. Monte Cassino apátságában megtalálta egyik első társát, s itt lett tanítványa beneventói Benedetto, az akkor már hírneves monachus.

1000 körül Romuald súlyos betegségen esett át. Felgyógyulva Rómába ment, ahol ismét találkozott a császárral; III. Ottó akkor tért vissza a 997-ben vértanúhalált halt Adalbert prágai érsek sírjától. Romuald bemutatta a császárnak remete-tanítványai csoportját, amelyhez akkor már a császár egyik bizalmas embere, Querfurti Bruno, volt magdeburgi kanonok is csatlakozott. Bruno kiképzésének feladatával Romuald beneventói Benedettót bízta meg. III. Ottó megígérte Romualdnak, maga is megtér, s három évet monostorban tölt. Pereumban oratoriumot emeltetett a vértanú Adalbert tiszteletére. A templom mellett cönobita közösség élt, szétszórtan pedig a remeték. Romuald nem vállalta el az apáti tisztet, fontosabbnak tartotta a remeték tanítását.

Querfurti Szent Bruno pogányokat keresztel meg

Felvetődött Bruno és Benedetto lelkében a szlávok evangelizálásának gondolata; titkos céljuk azonban nem annyira azok térítése, hanem - remeteéletük megkoronázásaként - a vértanúság pálmájának elnyerése lett volna. Az evangelizáló terv beleillett a császár elképzeléseibe. El is indultak néhányan. A mozgalmassá vált remeteséget Romuald 1001-ben elhagyta, s Isztria félszigetére, Parenzo egyházmegye területére költözött. A következő évben eljutott hozzá III. Ottó halálának (+1002) híre. Három évet töltött itt cellamagányban. A lelkekre itt is gondja volt, irányításával monostor épült. Ravennai tanítványai sürgősen hívták őt vissza, tanácsát kérték a remeteélet küzdelmei közepette. Parenzo püspöke marasztalása ellenére Romuald visszatért, s Val di Castro mellett cellát épített magának s néhány tanítványának. Sokan jártak hozzá bűnbánatot tartani, tanácsot kérni. Ezután Umbriában épített monostort, egyszerű és előkelő családok fiai helyezték itt magukat lelki irányítása alá. Kezdeményezésére három másik monostor is épült ebben a tartományban.

Szent Romuald a császár előtt és társainak vértanúhalála (Majk, kamalduli kolostor freskója)

1009-ben Romuald hírül vette, hogy két tanítványa, beneventói Benedetto és fiatal társa, Giovanni lengyel földön már elnyerték a vértanúság kegyelmét. Querfurti Bruno tizennyolc társával Nyugat-Morvaországban szintén vértanúhalált halt (1009. február 14.). Romuald körében ekkor még erősebb lett a vágy a pogány missziók iránt; tervei között a Duna-medence is szerepelt. Még ugyanebben az esztendőben maga is elindult a magyarok megtérítésére. Terve nem valósult meg, betegsége miatt vissza kellett fordulnia.

Nincsenek megjegyzések: