2010. január 29., péntek

A keresztény család Szent Benedek Regulájának fényében - 3. rész


Szentségi nevelés

Isten tanítását a szerzetesközösség és a család is a mindennapi életben, a szentségeken keresztül fedezi fel. Ezek teszik jelenvalóvá számunkra Krisztus Húsvétját, és egyidejűleg az Egyházhoz kapcsolnak bennünket. A keresztségtől a házasságig vezető út láthatóvá teszi a szeretet tanítását, hogy megerősítse az Úr keresztjéből és feltámadásából fakadó közös hi­vatásunkat. A keresztség és a házasság az Eucharisztiának köszönhetően üdvösségünk emlékezetében gyökereznek, így érik el kifejezőerejük teljes­ségét.

Két megkeresztelt házassága többé már nem csupán egy kölcsönös ajándék - amely ugyanakkor mindig is a két személy történetének alapja marad -, hanem a húsvéti tanúságtétel hathatós jele, mindennapos része­sülés az Úr húsvétjában. Elsődlegesen az Eucharisztia tanít bennünket az ingyenesség kölcsönös szolgálatára, amely nem csak emberi fogalmak sze­rint gondolható el. A bencés Regula szeretetről adott tanításának fényé­ben újra kell gondolnunk a keresztény házastársak magatartásának, együttélésének minden gesztusát, szavait és jelentéseit: többé már nem útitársak ők, hanem Isten igéi egymás számára.

Látjuk tehát, hogyan bontakoznak ki annak a hallatlan eseménynek, nagy misztériumnak a körvonalai, amelyet Szent Pál az Efezusiakhoz írott levelében taglal (Ef 5, 20-26). A társak, a szülők és a gyermekek éle­te más megvilágításba kerül, hiszen a kölcsönös függetlenségről szóló ta­nítássá válik. Mint szülők, többé már nem kell azon aggódnunk, hogy „felépítsük” gyermekeink jövőjét. Ehelyett egyedi személyiségként fogad­juk el őket, vagyis mindegyiküket a számukra leginkább alkalmas mó­don kell nevelnünk. Mint gyermekek, felismerjük a szülői szerep értékét, amely többé már nem súlyos teher, amelyet elgörgetünk az utunkból. Olyan személyek ők, akiket segítenünk kell közös emberségünk megélé­sében. Az Evangélium állítja elénk az új parancs nyelvét, a testvériség szavait: „Senkit se szólítsatok atyának vagy mesternek itt a földön, mert egy a ti Atyátok és mesteretek, ti mindnyájan testvérek vagytok” (vö. Mt 23, 9-10).

Végül, hogyan találunk rá a szabadsághoz és a függetlenséghez vezető felelősségteljes útra? Hogyan fogunk rászokni az odahallgatás olyan stílu­sára, módjára hogy Istent - férjként, feleségként, apaként, anyaként és gyermekként - mindannyiunkban felismerjük? Annak a spirituális örök­ségnek a felfedezéséről van szó, amely túl van a család által közvetített genetikai, pszichológiai és kulturális örökségen. Talán ez a házastársak­nak az a „küldetése”, amely őket „az Úr szolgálatának iskolájával”, a monostorral összeköti: fedezzük fel az Örök Szeretet jelenlétének miszté­riumát, amely megadja nekünk, hogy nap mint nap mindig új szemmel nézhessünk a másikra. Ez Isten akarata szerinti válaszunk arra a meghí­vásra, amit a nekünk ajándékozott Élet jelent. Ha sikerül rátalálnunk erre a „vörös fonálra”, akkor nem lesz többé semmiféle törés vagy szakadás az aktív élet és az úgynevezett szemlélődő élet között, valamint a családi kötelezettségek és az imádság között.

Nincsenek megjegyzések: