2010. január 27., szerda

A keresztény család Szent Benedek Regulájának fényében - Bevezetés

Renato Gallotti OSB Cam írása eredetileg az Obláció folyóirat 2007 VII/2. számában jelent meg, Gérecz Imre OSB fordításában. A tanulmány lelőhelye:

Renato Gallotti: La famiglia cristiana alla luce della Regola di San Benedetto, in: So­fia Dardanello - Giovanni Dardanello (szerk.): Oblati benedettini. Testimoni da laici del primato di Dio e di Cristo. Edizioni Scritti Monastici, Abbazia di Praglia, 1996. 275-280.



Bevezetés


Azt gondolom, az a legjobb, ha a téma meghatározásakor olyan, általá­nosan használt szavak elemzésére hagyatkozom, mint a pár, a család, a házasság. Érdemes a „pár” és a „család” közötti különbséget az „Úrban kötött” házasság és a bencés élettapasztalat fényében megközelítenünk. Szem előtt kell tartanunk ugyanis, hogy egyáltalán nem könnyű a csalá­dos életre reflektálni, bár mindannyian ebben az elsődleges érzelmi köte­lékben élünk vagy éltünk, és ez adja saját önazonosságunk alapját.


A „pár” általános kifejezés, minden olyan kapcsolatra vonatkozik, amelyben két ember egy meghatározott, többé-kevésbé hosszú időtar­tamra egybeköti az életét.


A „család” viszont az a fajta párkapcsolat, amelyet két szempont sze­rint határozhatunk meg. Mindenekelőtt a szabad kötődés az alapja a két személy közötti elmélyült közösségnek. Nem szükséges, hogy más céljai legyenek, mint amelyeket a szerelem diktál. Másrészt ez a párkapcsolat idővel nyilvános kötelékké alakul, amennyiben felelős választássá válik. Eb­ből fakad a tartós életközösség kötelezettsége, amely nyílt és termékeny alap más kötődések kialakítására.


Ez a modell talán túlságosan is leegyszerűsítő. Mindenesetre azt sze­retném vele hangsúlyozni, amit rejtetten a bencés Regula is érint. Szent Benedek azokhoz fordul, akik közösen keresik a választ Isten hívására. Könnyen belátható ugyanis, hogy „az Úrban kötött” házasság és „az Úr szolgálatának iskolája” ugyanazokról a lényeges elemekről ismerhető fel:


nyilvános kötelék (szentség; fogadalmak)


felelős választás, a megkülönböztetés gyümölcse (eljegyzés; a szerzetesi képzés állomásai)


a tartós életközösség kötelezettsége (az otthon; a monostor vagy a kongregáció).


A kezdeti indíttatás természetesen eltérő, csakúgy, mint az évek során megélt hétköznapok: a szerelem a párkapcsolat esetében, másrészt a lel­kes önátadás a „valóban Istent kereső” szerzetesben születő meghatároz­hatatlan vágynak. Ha viszont a Prológust minden keresztényhez szóló ke­resztségi homíliaként olvassuk, azt gondolom, hogy a Regula alapvetően a „kapcsolatok iskolája” szeretne lenni, vagyis a keresztségben őrzött köte­lékre nevel. Felfedi az Isten emberek iránti, és az ember testvére iránti szeretetének ajándékát. Ez hozza létre az Egyházat. A kalkedóni hitvallás szavait használva azt mondhatnám: a tanítás az Isten emberségéről és az ember istenségéről, valójában Jézus Krisztusról, a valóságos Istenről és valóságos emberről szól.


Ebben a kontextusban helyezhető el az a bölcseleti módszer, amellyel Isten szeretetét fürkésszük: a lectio divina, amit a fent említett iskola szá­mára a Regula javasol. Isten állandó jelenlétében „olvasni”, aki velünk együtt építi a történelmet, és megfordítva, saját házastársi és közösségi kölcsönösségünket annak a Szeretetnek a fényében „olvasni”, amely minden törékenységünket és gyengeségünket, minden „árulásunkat” el­fogadja.

2 megjegyzés:

Mirjam írta...

Nagyon érdekes! Várom a folytatást.

Romualda írta...

Holnap jön, csak tematikailag bontva, hogy megkönnyítsem az olvasást.