2010. december 9., csütörtök

2010. november 28., vasárnap

Jászolereklye Rómában

Az egyházi év első napján az Egyház a S. Maria Maggiore bazilikában tartja a stációs misét, azaz lélekben ide szeretné elvezetni a hívőt. Ennek oka, hogy itt őrzik Krisztus jászlának (Sacra Culla) ereklyéit. A főoltár alatti kriptában, annak az ősi kápolnának a maradványait találjuk, amit még III. Sixtus pápa építtetett a betlehemi barlang mintájára és amiben később az idehozott jászolereklyéket tisztelték.


A kápolna oltárán egy márványtalapzaton álló, színezüst és aranyozott tartóba helyezett kristály urnát látunk, amit angyalok és virágfüzérek vesznek körül. Efölött a gyermek Jézus bal kezére támaszkodó, jobbjával pedig áldó, természetes nagyságú alakja szintén színezüstből. Az egész ereklyetartó a francia Joseph Valadier mesterműve 1801-ből. Maga VII. Piusz pápa helyezte el benne a legendás ereklyéket 1802. december 23-án.


Mi van benne? A fényképen csak éppen látszik valami az öt különböző hosszúságú és szélességű jávorfa lécdarabból. A legnagyobb 80 cm hosszú. Betlehemből kerültek Rómába a 7. század első felében. Már Origenész (185-255) említi a Celsus elleni művében: "Betlehemben mutatják azt a barlangot, amelyben Jézus született, és a barlangban azt a jászolt, amelyben pólyába takarva feküdt." A legfontosabb tanú Szent Jeromos, aki hosszú éveken át élt és dolgozott Betlehemben, többször megemlíti a jászolereklyét, ami előtt annyiszor imádkozott. "Meg tudjuk mutatni neked az Üdvözítő barlangját és azt a jászolt, amiben gyermekként sírdogált..." (levél Marcellához). A VII. század közepétől nem említik a szentföldi zarándokok, de ugyanekkor megkezdődik a tisztelete Rómában. Valószínűsíthetjük, hogy a növekvő szaracén veszély elől I. Teodor pápa hozatta az Örök Városba. A Mária Bazilikának ettől fogva az "ad Praesepe" (a jászolhoz) az állandó jelzője.

2010. november 22., hétfő

Látogatás Szent Cecília római templomában


Nyári római zarándoklatom alkalmával a ma ünnepelt Szent Cecília templomát is felkerestem a Trastevere városnegyedben. Szűk utcákon lehet eljutni hozzá és díszes barokk kapu rejti el. Ezen belépve egy négyszögletű virágoskertbe jutunk, amely Ferdinando Fuga műve 1741-ből. Közepén egy ősi, római márványkancsóból víz csobog. A templomot és a hozzá épült kolostort a bencés apácák gondozzák. Egy másik ókeresztény vértanú Ágnes napján az általuk nevelt bárányokat megáldja a Szentatya, hogy gyapjukból pallium készülhessen az újonnan kinevezett érsekek részére. Hírek és képek (a bárányokról is) honlapjukon: http://www.benedettinesantacecilia.it/ .


Cecília legendáját könnyen elérhetjük az interneten vagy Szentek életében, erre most csak részben utalok. A mai bazilika a 9. század elején épült, ekkor ugyanis I. Pasqualis pápa idehozatta a Callixtus-féle katakombából Szent Cecília testét. Ezt az ősi bazilikát a 18. században barokk ruhába öltöztették. A vértanú cipruskoporsóját Sfondrati bíboros 1599. szeptember 21-én fölnyittatta és mindenki meglepetésére épségben pillantották meg a szűz testét. Egész Róma összefutott a csodás látványra. Egy pár napig csodálhatták a romlatlan ereklyét, majd visszahelyezték. Stefano Maderno a híres szobrász is a csodálók között volt, lerajzolta majd kifaragta márványból a feledhetetlen látványt.


A Szent alakját bokáig érő, fátyolos ruha borítja. Kifordított fejét kendő takarja, csak a nyakát látjuk, rajta a pallósvágás nyoma. Jobb oldalára dőlve kissé felhúzza térdeit, két kinyújtott karján a kézujjak titkos szimbólumot mutatnak. Három kinyújtott ujja a Szentháromságot vallja meg még halálában is (három napig szenvedett).


A sír fölött Arnolfo Cambio 1293-ban készült, csúcsíves mennyezetű főoltárát látjuk, a főhajó apszisában pedig a 9. század gyönyörű mozaikját. Középen az áldókezű, szakállas Krisztus, két oldalán az apostolfejedelmekkel. Cecíliát könnyen megtaláljuk: koronát visel és a templomépíttető I. Paqualis pápa vállára teszi egyik kezét.


Pár euró ellenében az egyik nővér leenged a kriptába. Itt az ásatások során feltárt hatalmas mennyiségű római leletanyagot néztük meg - a templom Valerián (Cecília férje) háza fölé épült. Az ásatások szinte az egész bazilika alatti részt feltárták, a nyirkos levegő a kripta mennyezetébe (ami egyben a főhajó padlója) illesztett szellőző rácsokon keresztül illan el.


A feltárás végén elérünk a főoltár alá. Itt találjuk Cecília sírkápolnáját, amelyet 1901-ben bizánci oszloperdővé varázsoltak.



A főoltár fölötti ablakszerű fülkében egymás fölött három egyszerű márványkoporsó közül a legfelső rejti Szent Cecília ereklyéit. Vajon ma még épségben lehetnek?

A fényképek a szerző saját felvételei.

2010. november 21., vasárnap

Egymásból élünk


"A II. vatikáni zsinat után a forrásokhoz szerettünk volna visszamenni. Ez az irány alapvetően jó, de nem vettük észre, milyen hatalmas veszélyek leselkednek ránk.
Az első, hogy előre kész elvárásaink alapján feltárt és értelmezett forrásokhoz tértünk vissza. Gondolok itt arra a képre, amelyet kialakítottunk magunknak arról, ahogyan az ősegyház ünnepelte az Eucharisztiát.
Másodszor, hogy végső forrásnak tekintettünk olyan mélyrétegeket, amelyek még nem a Forrás - például egy rendalapító írásait, amikor a rendalapító egyébről sem beszél, mint Jézus Krisztusról, akinek ő a Szentlélekben kortársa.
Harmadszor, hogy hajlamosak vagyunk mindazt, ami a forrás után van: a patakot és a folyót elvetni, mintha okvetlenül szennyezett volna, és már semmi sem lenne benne a Forrás tiszta vizéből. Mintha az Egyház Lelke, Jézus Krisztus Lelke - aki minden nemzedéket, minden szentségre törekvő gyermekét közvetlenül táplálja a Forrásból, sőt, a szívében az élő vizek forrásait fakasztja - nem gondoskodna arról, hogy a szenthagyomány folyója a Forrás vizét juttassa el nekünk.
Ebből fakadt, hogy közvetlen elődeinket lenéztük. Az ő kereszténységük nem tűnt vonzó kereszténységnek, szerzetességük igazi szerzetességnek. Tévedtünk: rengeteget kaptunk tőlük. Amint a szülők közvetítésével kap az ember az emberiség javaiból a legtöbbet, úgy mi is az előző nemzedéktől, amely fölnevelt minket." (Barsi Balázs: Krisztus békéje. Egy ferences novíciusmester naplójából. Kecskemét 2010)

2010. november 20., szombat

Levelek a gyermek Jézushoz

A Szentatya a Prágai Kisjézus szobra előtt imádkozik
A kép forrása: http://www.daylife.com

Az egyik honlapon olvastam az alábbi bejegyzést: "G. atya mondta, hogy az emberek hitének csökkenésében nagy szerepet játszik a „Jézuska”-fogalom, és minden, ami ezzel kapcsolatos."

Ez a "minden" szó kissé túláltalánosító ebben a szövegkörnyezetben. Csak semmi érzelgősség? Jó katolikus adventben főleg az eszkatologikus eljövetelre fordítja a figyelmét? A szekularizált gondolkodás torzulásait ezen a téren nem szeretném hosszasan ecsetelni. Akinek van szeme látja és szomorkodik. Magukat hívőnek tartó katolikusok valóban gyakran fokozzák le Jézust Jézuskává. Nagyon rosszul cseng. De miért lenne rossz a gyermek Jézus esetlegesen bizalmas, érzelemmel teli tisztelete bizonyos megszentelt keretek között, (horribile dictu) gyermeki gesztusokkal?

A kisded Jézus tisztelete a barokk korban összekapcsolódott a kereszt vagy a korona szimbólumával. Az üzenet egyértelmű volt a hívő számára és megóvta a tévutaktól: akit itt látsz pihenni a szalmán, a kereszten fog szenvedni; akit itt bájos gyermekként szemlélsz, a világ Ura és mindeneket kormányoz. A 20. század elején újév alkalmából még szívesen küldtek olyan képeslapot egymásnak az emberek, amin a kereszten alvó Gyermek képével kívánták egymásnak Isten áldását.


A gyermek Jézus egy híres kegyszobra az ausztriai Christkindl búcsújáróhelyén, kereszttel és töviskoronával ábrázolja a Megváltót és az alábbi hagyomány fűződik hozzá: A 17. század végén élt Ferdinand Sertl toronyőr és karmester, aki epilepsziában szenvedett. Az Steyr melletti erdőben egy viasz kis Jézust tett egy fenyőtő mélyedésébe és meggyógyult. Az alig 10 cm-es szobrocska immár 300 éve zarándokok közkedvelt célpontja. Az ereklyetartóba helyezett szobrocska egy gömb alakú tabernákulumon áll, mint az egész Föld uralkodója. 1950 óta egy kis postahivatal is üzemel a faluban, amely nemzetközi hírnévre tett szert (sokan írnak ide karácsony alkalmával) és éppen a tegnapi napon nyitott ki a 2010-es karácsonyi ünnepkörre: http://www.christkindl.at/

forrás: Wikipédia

Egy másik híres kegyszobor Rómában az Ara Coeli ferences templom mellékkápolnájában látható. Ő a híres-neves Bambino, akihez naponta érkeznek levelek a világ minden tájáról. A barátok mindet összegyűjtik és az oltárra teszik, majd egy idő elteltével elégetik őket. A levelek írói - köztük e soroké - bíznak e kicsiny, de mégis oly hatalmas Közbánjáró kegyességében és gondviselésében.

A blog szerzője a zöld borítékban saját kéréseit helyezi a Bambino lábaihoz.


A gyermek Jézus tisztelete az egyház által jóváhagyott búcsújáró helyeken, azzal a kegyelemmel ajándékozza meg a zarándokot, hogy jobban megérti Krisztus szavait: "Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad." (Mt 11,25)

2010. október 23., szombat

Az oblátus szabályzata


Lassan egy éve, hogy elkezdtem a jelöltidőt. Ez az időszak jó alkalom volt arra, hogy az oblátusok szabályzatát a gyakorlati életbe is átültessem. Megtapasztaltam melyik pont okoz különös nehézséget vagy melyikben szeretnék többet hozzáadni a minimumot jelentő előíráshoz. Most még egyszer átgondolom, leírom a magam szabályzatát és elküldöm Robert atyának. Az obláció előtt átnézi, jóváhagyja ezeket a pontokat, csak ezután következhet a teljes elköteleződés.

De miért van szükség pontokra, leírt szabályokra? Hans Urs von Balthasar nagyon találóan így fogalmaz: "Egy életszabályzat valójában egészen más, mint evangéliumi idézetekből összeállított fércmunka. Inkább forgatókönyvhöz hasonlíthatnánk, melynek önmagában nincsen irodalmi értéke, de amely eszköze annak, hogy a játék megszülessen - s a mi esetünkben ez a játék az életre váltott evangélium, a tanítvány élete, Krisztus követése. A regula sokkal inkább segítség, mint törvény. Segítség ahhoz, hogy a tanítvány kitartson a szeretetben, azaz a teljes és szabad önátadás komolyságában. Olyan lugas, amely arra serkent minket szőlővesszőket, hogy feljebb kússzunk, és több gyümölcsöt hozzunk a talaj menti elburjánzás helyett."

Az oblátus szabályzata nem valami statikus dolog: életállapottól, élethelyzettől függően változik, de a változások sohasem lehetnek önkényesek - az oblátusrektor és/vagy a lelkiatya személye garantálja, hogy elkerüljük az engedelmesség elleni hibákat.

Szent Benedek atyánk Regulája szerint:

"Akiket az örök élet elnyerésére sarkall a szeretet, a szoros utat választják, melyről az Úr azt mondja: "Szoros az út, mely az életre vezet" (Mt 7,14), Mivel nem a saját fejük szerint élnek és nem vágyaiknak és gyönyöreinek engedelmeskednek, hanem másnak az ítélete és parancsa szerint járnak, monostorban élik le életüket, és azt kívánják, hogy apát legyen fölöttük. Az ilyenek kétségkívül az Úrnak azt a kijelentését követik: "Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki engem küldött" (Jn 6,38).

Az elöljárónak adott engedelmességet ugyanis Istennek nyújtjuk. Hisz ő maga mondta: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16)."


2010. október 10., vasárnap

A kolontári Szentkút


Részlet egy ajkai rádió fórumáról (bestfm.hu):

evets: úgy hallottam, hogy Kolontár határában lévő szentkút /Mária kútja/ sértetlen maradt, nincs erről esetleg valami infótok? A képeken látom, hogy elég jól bent voltatok a sűrűjében, esetleg láthattátok.

juhy: megvan, megmenekült. Igen elgondolkodtató, hogy pont az a lyuk, zug nem sérült meg...


A Kolontár és Devecser között lévő aprócska kegyhelyet én is meglátogattam 2006 nyarán, így ez a "hétköznapi" csoda nem hagyott közömbösen. A Szentkút Fogolykiváltó Boldogasszony napjához kötődően tartja búcsúját, amelyet ebben az évben is megtartottak. Az ünnepi szentmisét Márfy Gyula érsek celebrálta, amelynek kezdetén egy régi búcsús imádság is elhangzott:

„Szentkúti Szűzanyánk! Köszöntünk Tégedet, kérünk e szent helyen áldd meg a népedet! Hozzád jöttünk, mert a szívünk oly nehéz, bajainkra, bánatunkra, sebeinkre nézz! Szánd meg, ó Jó Anyánk magyar nemzetedet, akit István, Szent királyunk felajánlott Neked…”


Csak azt válaszolhatjuk rá: Ámen, úgy legyen.








A képek a szerző saját felvételei (az első a Magyar Kurír hírportálról származik)

2010. szeptember 11., szombat

Milyen tisztelet illeti meg Szűz Mária nevét?


Néhány gondolat a holnapi ünnepre Badalik Bertalan O.P. könyvéből:

A nevek az értelem jelei azoknak a személyeknek jelzésére, akiknek hasonmása az értelemben lakozik. Más szóval a név az értelem világában mintegy (bizonyos értelemben) azonos a név által jelzett személlyel. Ha pedig a név és az általa jelzett személy a mondott értelemben azonos, akkor a névnek is ugyanaz a tisztelet jár, mint magának a személynek. Ezt a bölcseleti elvet a Szűz Anyára alkalmazva így kell mondanunk: az Isten Anyja nevét, mint magát a Szűz Anyát, ugyancsak kiváló vallási tiszteletben kell részesítenünk, azzal a különbséggel, hogy amíg a Szűz Anyának kijáró tisztelet absolut, addig a nevének kijáró tisztelet relativ, viszonylagos, mert értéke nem önmagában van, hanem Szűz Máriától, akit a név jelez. Így aztán a tisztelet külső kifejezése magának a név viselőjének, a Boldogságos Szűznek szól.

Ezért írja Szent Bonaventura: "Mivel Szűz Máriának a neve olyan kiváló, hogy kiválóbb puszta teremtménynek nem járhat, ezért nemcsak egyszerű, hanem kiváló vallási tisztelet illeti; ez a név annyi, mint Isten Anyja; ez viszont olyan méltóság, hogy nemcsak az emberek, hanem az angyalok is különös tisztelettel illetik."

Mária szentséges nevének külön ünnepével először 1513-ban Guenca nevezetű spanyol egyházmegyében találkozunk. Az egyházmegye II. Gyula pápától engedélyt kapott, hogy Mária szentséges nevét ünneppel ülje meg. S érdekes megjegyezni, hogy Jézus Szent Nevének ünnepét a Szentszék még nem engedélyezte. Boldog XI. Ince pápa, buda felszabadítója rendelte el az egész Egyházban annak emlékére, hogy 1683. szeptember 12-én a törököknek nem sikerült Bécs városát bevenni. Ezzel a dátummal kezdődött meg a törökök kiszorítása a Duna-medencéből.

2010. augusztus 13., péntek

Bizánci falfestmény a hírekből és személyesen

Július végén hozta le a Magyar Kurír ezt a művészettörténetileg érdekes hírt és Rómában személyesen is megnézhettem a szóban forgó leletet. A fénykép minősége nem a legjobb, így sikerült:)

A római hét domb egyikén, az Aventinus-dombon található Santa Sabina ókeresztény bazilika restaurálása folyamán a szakértők egy VII. századi bizánci falfestményt találtak a templom előcsarnokában.

A négyszer három méteres fogadalmi képet a fából készült főkapu közvetlen közelében találták meg, mintegy 4 méter magasan a földszinttől – számolt be a felfedezésről Manuela Giannandrea, a római La Sapienza Egyetem középkori művészettörténet-tanára.

Az ábrázolás közepén mandorlába helyezve Szűz Máriát láthatjuk a kisded Jézussal. Jobbján és balján Szent Péter és Szent Pál foglal helyet, akik mellett egy-egy szent nő látható: nagy valószínűséggel a bazilika védőszentje, Sabina, valamint szolgálóleánya, aki áttérve a kereszténységre, vértanúhalált halt. Az ábrázoláson szereplő három férfialak glóriája négyzetalakú, mely a középkori ikonográfiában arra utal, hogy a kép készültekor még éltek. A falfestményen látható szöveg szerint Teodor főpresbiter és György presbiter készíttette a fogadalmi freskót, miután 680-ban részt vettek a harmadik konstantinápolyi zsinaton.

A kép ikonográfiájáról szólva Manuela Giannandrea elmondta: mint ahogyan ez a freskó is nagyon jól mutatja a kora-középkori és a bizánci festészetet igen gazdag ábrázolásmód jellemezte, annak ellenére, hogy azt a hozzáértők gyakran egyszerű jelzőkkel illetik. Jól látható ez Szűz Mária gyengéd és kedves arcán vagy a többi figura felismerhetőségén, mely a valódi és természetes megjelenésre törekedett. A falfestmény azért is jelentős – tette hozzá a művészettörténész-szakértő – mivel a kora-középkori, ill. bizánci művészet igen kevés festészeti emléke maradt ránk, ezért egy ilyen freskó előkerülése valóban csodálatos esemény.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2010. augusztus 12., csütörtök

Modern remeték

Az augusztusi Szabad Föld egy olasz kutatásra hivatkozva arról számol be, hogy évről évre mind többen választják a remeték életét Olaszországban. A bolognai egyetem szociológusa, aki 37 remetét keresett fel úgy látja, hogy ennek az életformának a reneszánsza tiltakozás az egyház túlzónak tartott aktivitása és az önzővé vált társadalom ellen.

A tanulmányból kiderül, hogy az olasz remeték többsége Lombardiából származik, és olyan nagyvárosokban él, mint Róma és Bologna. Föltűnő, hogy nagy részük korábban értelmiségi foglalkozást űzött, tanár, mérnök vagy éppen orvos volt. Mostani szerény életvitelükhöz, kisebb kézműves munkákból és adományokból szereznek pénzt. Amíg Olaszországban kettőszáz körüli igazi remetéről tudnak, addig Franciaországban számuk a háromszázat közelíti. Németországban a hivatalos felmérések szerint csak nyolcvanan remetéskednek, az Egyesült Államokban viszont ötszázan, és világviszonylatban több közöttük a nő, mint a férfi.

2010. július 31., szombat

Rómát látni és.....írni róla!

Kedves Olvasóim!

A blog előreláthatólag augusztus közepéig nyári szabadságra megy. Rómába és Camaldoliba utazom, a "termés" ezen és a káptalani blogon megosztva lesz olvasható.


O Roma nobilis:

1. O Roma nobilis, orbis et domina, – Cunctarum urbium excellentissima, – Roseo martyrum sanguine rubes – Albis et virginum liliis candida, – Salutem dicimus tibi per omnia, – Te benedicimus, salve per saecula. – Petre, tu praepotens caelorum claviger, – Vota precantium exaudi iugiter; – Cum bis sex tribuum sederis arbiter, – Factus placabilis iudica leniter – Teque petentibus nunc temporaliter – Ferto suffragia misericorditer.

2. O Paule, suscipe nostra precamina, – Cuius philosophos vicit industria, – Factus oeconomus in domo regia – Divini muneris adpone fercula. – Ut, quae repleverit te, sapientia – Ipsa nos repleat tua per dogmata.

Ismeretlen XI. századi költő: Róma dicsérete (Ágoston Julián fordításában)

1. Ó Róma, szent falak, s a béke városa! – Te minden városok királyné asszonya! – Szent Város, vértanúk vérével vagy tele, – liljommal ékesít a szüzek élete. – Ó Róma, üdvözlégy, ó Róma, áldva légy, – terólad zeng a föld, terólad zeng az ég.

2. Szent Péter, jó atyánk, te nyisd meg az eget, – hallgasd meg hő imánk, a mennybe fölvezess! – Ítélőszéken ülsz, körötted társaid, – irgalmas szívvel légy, oldd vétkünk zárait! – Könyörgő könnyeink kitárt kezünkre nézz, – kegyelmes kézzel nyisd az Isten szent egét!

3. Szent Pálunk, tiszta tűz, ó, kérünk, nézz le ránk, – te bölcsek csillaga, te ékes égi láng! – Az égnek trónusán sáfárunk vagy nekünk, – Szent Pál, te légy velünk, ha innen elmegyünk! – A szíved mennyei bölcsesség tengere, – taníts minket is, vezess az égbe be!


2010. július 29., csütörtök

Levél Amerikából

Munkából hazaérve ez a kedves levél fogadott az asztalon.

Az oblátus-fórum vezetője írta, aki szívén viseli a külföldi oblátusok sorsát és küldött egy pár kedves, kézzel írt sort. Ez utóbbi igazi felüdülés volt e-mailekhez szokott szememnek. A levél mellé az amerikai monostor negyedévente megjelenő hírlevelét is megkaptam. Megható az a figyelmesség, amellyel a távoli testvérekhez viszonyulnak. Ha valakinek műtétje volt vagy unokája született egy emberként imádkoztak vagy örültek érte/vele. Az angol nyelvű levél végén pedig ez áll ékes betűkkel: Áldás és béke. Így magyarul.

2010. július 27., kedd

Munka közben


Lengyel kamalduliak az 1940-es években egy lengyel fotóarchívumból.





2010. július 22., csütörtök

Egy beszélgetőkönyv tanulságai kamalduli szemmel 4.


Barsi Balázs atya a ma ünnepelt szentről: "Mária Magdolnát ugyanis éppen a rossz irányt vett szexualitásból mentette ki Jézus, mégpedig nem egy férfi szerelmével, hanem Isten újjáteremteni képes feloldozásával. Ettől kezdve Mária Magdolna sem egyszerűen női rajongással viseltetett Jézus iránt, hanem Úrként és Mesterként tekintett rá, akárcsak az apostolok. Persze sok mindenben még nagyon is emberi módon gondolkodott, úgyhogy a föltámadott Úr Jézusnak az ő elméjét is fel kellett nyitnia a húsvéti misztérium befogadására, ugyanúgy, mint Tamás apostolét vagy az emmauszi tanítványokét. Az a mozdulat, ahogy Mária Magdolna próbálja átkarolni Jézus lábát, egyfelől tipikusan női gesztus, másfelől viszont a mélységes emberi ragaszkodás megnyilvánulása. Jézus sem egyiket, sem másikat nem utasítja el, de fontosabb dolgokra akarja megtanítani Máriát, hogy tudniillik a Feltámadottat, az örökkön Élőt semmiféle tanítványi szeretet, a legtisztább ragaszkodás sem marasztalhatja a halandóság világában, hanem Ő visz majd magával bennünket a halhatatlan szeretet országába. Ennek a jelenetnek az a tanulsága, hogy a feltámadott test - amely a mi osztályrészünk is lesz - nem integrálható az előző világba, hanem az előző világnak kell az újba integrálódnia - a bűnt kivéve."

A keleti egyházakban Mária Magdolnához kötik az első húsvéti piros tojás eredetét (szimandron.hu nyomán):

Eszerint az egykori bűnös asszony, akiből Krisztus a bibliai leírás szerint hét ördögöt űzött ki, a föltámadás után az apostolokkal együtt elhagyta Jeruzsálemet, hogy hirdesse Krisztus örömhírét a világban. Az asszony bejárta egész Itáliát, s Rómában eljutott Tiberius császárhoz (14-37) is, akinek elmesélte, hogy Júdeában a galileai Jézust a zsidó főpapok felbujtására, bűntelenül elítélték, és az ítéletet Pontius Pilátus, a Tiberius által kinevezett procurátor jóváhagyta. A császár erre gúnyosan megjegyezte, nagyobb esély van rá, hogy a kezében lévő tojás pirosra váljon, mintsem hogy egy ember feltámadjon a sirból. A tojás abban a pillanatban pirosra változott. Erre Mária megismételte az apostolok szavait, "aki hisz Krisztusban, megváltást nyer, azonban nem aranyért vagy ezüstért, hanem a bűntelen és tiszta Bárány kiontott vére által."

Ezért vált szokásává a világ keresztényeinek, hogy Húsvét napján egymásnak piros tojást ajándékoznak, s a keleti keresztény hagyományban sok ikon ezért ábrázolja Mária Magdolnát piros tojással a kezében.

Végül imádkozzunk a barroux-i szerzetesekért, akik ma ünneplik templomuk védőszentjét!

2010. július 21., szerda

Szent Anna triduum a szerviták templomában

A Belvárosi Szent Anna Templom (1052 Budapest, Szervita tér 6.) búcsúünnepére felkészítő triduum prédikációinak témája:

Az ima és a sarkalatos erények
Forduljunk Szűz Mária Édesanyjához!

Július 24. (szombat) 17.15-kor
Crossey Philip atya - Bölcs dolog imádkozni

Július 25. (vasárnap) 11.30-kor
Gudenus Philipp atya - Erősségünk a türelmes kitartó ima!

Július 25. (vasárnap) 17.15-kor
Herpy György atya: Igazságosság - csak irgalommal!

Július 26. (hétfő) 17.15-kor
Gudenus Philipp atya - Mértéktartó jóság - korlátlan szeretet!

2010. július 20., kedd

Szent Wilgefortis: az egyház "szarvashibája"?

Ezt a bejegyzést Mária Magdaléna tegnapi posztja ihlette a "szőrös szent nőkről" :)

A "szarvashiba" szó eredete a Kivonulás 34,29-re vezethető vissza. Szent Jeromos így fordítja le ezt a helyet: "És midőn leszállana Mózes a Sínai-hegyről, tartja vala a bizonyság két tábláit, és nem tudja vala, hogy szarvas volna az orcája az Úr beszéde társalkodásából." Földváry Miklós remek tanulmányban így, ír: Mózes "szarvas orcája" úgy él a köztudatban, mint Szent Jeromos félrefordításának iskolapéldája, mint a Vulgata hiteltelenítésének közhelye. A művelt közönség többnyire azt tartja, hogy a vonatkozó bibliai helyen szereplő héber szó mássalhangzói egyaránt gyökét képezik a "ragyogás" és a "szarv" szavaknak, és a keresztény Nyugaton több mint ezer éven át használatos szöveg a két szó egyszerű összetévesztéséből származott. A botlást (?) különösen érdekessé teszi, hogy alapjává vált a középkor - és katolikus vidékeken az újkor - Mózes-ábrázolásainak. De Michelangelo Mózesének jelképessé rövidített szarvai sem tették versenyképessé a mára általánosan elterjedt értelmezéssel: "Nem tudja vala Mózes, hogy az ő orcájának bőre fénylenék, mivelhogy az Istennel szólott volna." A tanulmányt érdemes teljes egészében elolvasni, mert abból kiderül, hogy Jeromos egyáltalán nem hibázott...sőt.

Hasonló a helyzet a ma ünnepelt Szent Wilgefortis szűz, vértanúval akit pogány apja keresztre feszíttetett, miután tisztasága védelmében szakálla nőtt. A legtöbb írás ezt egyszerűen úgy magyarázza, hogy a legenda és vele szentünk csak egy művészettörténeti félreértés terméke. A neki szentelt templomok tévedés termékei. Románkori feszületek adtak tápot ennek a "legendának", amelyeken Krisztus hosszú övvel megkötött köntösben látható.


Híres példája ennek a típusnak a luccai Volto Santo, amelyet a történet szerint Nikodémus kezdett el faragni, de egy angyal fejezett be. Hatalmas kultusz övezte és egész Európában elterjedt. Gyakran felöltöztették díszes ruhákba és koronát tettek a fejére.

A luccai Volto Santo díszes ruhákban és anélkül

Később azonban - folytatódik a magyarázat - amikor Krisztus ma is ismert ábrázolása vált népszerűvé (ágyékkötőben a kereszten) az emberek elfelejtették az eredeti jelentést és egy minden történelmi alapot nélkülöző legenda szövődött köré, fiktív szenttel. Ez lenne Wilgefortis. Az egyház tévedett.

Körmenet a luccai Volto Santo előtt

A továbbiakban J. Hubert Lacey cikkét alapul véve szeretném bemutatni Szent Wilgefortis legendájának történeti és orvosi alapjait. Ehhez először is az anorexia nervosa fogalmától kell elindulnunk. Az általános vélekedés szerint ez a betegség a növekvő jólét következménye, de ez korántsem így van. Ismert volt régebbi korokban és egyházi szerzők is foglalkoztak vele. Pszichológiai jellemzője, hogy a beteg fél a normális testsúlyától és hajszálvékony szeretne lenni. Egyfajta morbid félelem él benne a kövérségtől. Ez olyan viselkedéssel társul az anorexiásnál, amellyel jelentős súlyvesztést ér el, majd ebből adódóan az endokrinológiai következmények is nyilvánvalókká válnak testén. Az anorexiás beteg nem általános éhezéssel éri el a kívánt súlycsökkenést, hanem speciális szénhidrátok megvonásával. A sikeres kezelés is azon múlik, hogy szénhidrátban kiegyensúlyozott-e. Az éhezés következménye hamarosan súlyvesztés és a menstruáció elmaradása, de néhány páciensnél a hormonális egyensúly elvesztése aban nyilvánul meg, hogy szőrnövekedés indul meg a felső ajak fölött és az állon. Ezenkívül legénytoll nő a háton, a karokon és lábakon, illetve az arc oldalán. A pehelyszőr segíti a hőszabályozást akkor is, amikor a zsírszövet már hiányzik. A haj elvékonyodik és kihullhat, emiatt minden más arcszőrzet hangsúlyossá válik a beteg megjelenésében. Sok klinikus feljegyezte, hogy az anorexia a magas etikai normákkal rendelkező lányoknál jóval gyakoribb. A korai kamaszkorban jelenik meg és a felnőtt szexualitástól való félelem generálja.

Hans Memling: Triptichon Szent Wilgefortis és Egyiptomi Szent Mária alakjával

Most vessük egybe az életrajzi adatokat a fentiekkel. Wilgefortis a portugál király hetedik leánya volt. Apját kemény uralkodóként főleg kíméletlenségéről és durvaságáról ismerték. Amikor Wilgefortis megtudta, hogy apja Szicília szaracén királyának szánta feleségül, megrettent. Ő ugyanis korábban már szüzességi fogadalmat tett Istennek. A legenda néhány verziója arról is tud, hogy apja megpróbált vérfertőző szándékkal közeledni hozzá. A szülői nyomás alatt vergődve Istenhez imádkozott, hogy tisztaságát megőrizze és valahogyan megmeneküljön a nem kívánt házasságtól. Kemény böjtbe fogott és aszketikus gyakorlatokkal sanyargatta magát arra kérve Istent, hogy vegye le tőle testi szépségét. Wilgefortis szőrös külsje hamarosan arra késztette Szicília királyát, hogy a házassági ajánlatát visszavonja. Wilgefortis apja ekkor lánya ellen fordult és dühében keresztre feszítette az állhatatos szüzet.

Szent Kümmernis

A legenda meglehetősen régi, politikai eseményekből kikövetkeztethető, hogy 700 és 1000 körül keletkezett Portugáliában és 1200-ig nem is vált szélesebb körben ismertté. Ekkor azonban gyorsan elterjedt, de mindenhol más néven: Németországban Kümmernis, Hollandiában Ontkommena, Spanyolországban pedig Szent Liberata volt a keresztrefeszített szűz neve.

Szent Liberata


Itt nem arról van szó, hogy egy szentnek volt több neve (mint a fentiek sugallják) hanem mások is éltek egy időben hasonló kórtörténettel. Európában a középkorban szokás volt, hogy a házassági szándékot az első havi vérzés megjelenésével együtt jelentsék be. A jó családból származó Wilgefortis éppen elérte a pubertást. A legenda kihangsúlyozza az apa és lánya közötti kulturális és etikai különbséget (ezt mutatja a vérfertőzésről szóló monda). Az ellentét a keresztrefeszítésben éri el a csúcspontját, amit a kegyetlen apa családja támogatásával visz végbe. Ennek a cselekedetnek a fájdalmas szimbolikája érvényes a mai anorexiás páciensekre is.

Szent Kümmernis tiszteletére szentelt búcsújáró templom Németországban

A Wilgefortis-kultuszt a kor orvoslásából még jobban megérthetjük. Az anorexia nervosát először arab orvosok írták le, de az Egyház visszautasította az iszlám kultúrából származó diagnózist. Ezt a bizalmatlanságot elősegítette, hogy Portugália ebben az időben folyamatos mór megszállás alatt volt. A névadás azt a gondolatot tükrözi, hogy ő az erős szűz (Virgo Fortis), aki megszabadult a kíntól és aggódástól (Kümmernis). Olyan nőnek tartották, aki megfosztotta magát a női gondoktól [ez alatt elsősorban a menstruációt kell érteni]. Portugáliában a szexuális problémákkal küszködő nők védelmezője volt.

Ami különös ebben a legendában, az az, hogy nemcsak az anorexia tüneteit írja le pontosan, de azokat a pszichés félelmeket is, amelyek ezt generálják. Ma az anorexiát az érzelmek, a család és a társadalom által előidézett kombinált tünetegyüttesként írjuk le, de a középkori Európában ez csodának tűnt. Szent Wilgefortis alakja tehát nem fiktív szentet takar, hanem egy erkölcsi dilemmában az éhezést és vértanúságot vállaló királylányt és sorstársait.

2010. július 19., hétfő

Egy beszélgetőkönyv tanulságai kamalduli szemmel 3.

"Az nagyon jó, ha boldoggá tesz [a papság], de ne feledjük, hogy nem azért lesz valaki pap vagy szerzetes, hogy ez a hivatás és életforma őt tökéletesen boldoggá tegye, hanem azért, hogy Istent és az Egyházat szolgálja. Ugyanez érvényes a házasságra is: jaj annak, aki azért nősül meg vagy megy férjhez, hogy ettől maradéktalanul boldog lesz! A maradéktalan boldogságra ott a mennyország. A házasság éppen arra való a maga gyönyöreivel, szépségeivel és kegyetlen megpróbáltatásaival, hogy megtanítson szeretni, hogy új, egészséges nemzedékeket neveljen fel, és így előkészítsen az örök boldogságra." - mondja Barsi atya.


Gyakran várjuk el a jó keresztény házasságtól, hogy konfliktusmentes legyen és kimondva-kimondatlanul így szemléljük másokét is. Az ortodox és görög katolikus házassági szertartás azonban a maga véres valójában tárja fel e szentséget: "Urunk és Istenünk, koronázd meg őket dicsőséggel és méltósággal." - mondja a pap, miután a jegyesek fejére teszi a koronákat (koszorúkat). Ez a dicsőség és méltóság azonban - ahogy Alexander Schemann atya írja - a vértanúi korona dicsősége és méltósága. Mert az Országhoz vezető út martüria - tanúságtétel Krisztus mellett, ami keresztrefeszítés és szenvedés. Miközben a modern felfogás a házasságot azonosítja a boldogsággal, a házasság vonatkozásában a kereszt bármiféle elfogadását visszautasítja. A keresztény házasságban valójában hárman vesznek részt: a férfi és a nő egyesült hűsége a harmadik - Isten - felé az, ami az előbbi kettőt egységben tartja egymással és Istennel. És pontosan Isten jelenléte vet véget a pusztán "természetes" házasságnak. Krisztus keresztje a természet öncélúságának a végét jelzi. De "a kereszt által öröm [és nem boldogság] árad az egész világra". Tehát a kereszt jelenléte biztosítja a házasság igazi örömét - fejezi be az ortodox író.


Ha arról hallunk, hogy valakinek problematikus a házassága vagy a házastársa, azonnal Casciai Szent Ritát ajánljuk és példáját emlegetjük. Elismerve csodálatos közbenjáró hatalmát és nagy-nagy népszerűségét, hozzám sohasem tudott közel kerülni. Talán épp az olyan szerencsétlenül megírt életrajzoknak köszönhetően, mint Joseph Sicardo atya: Szent Rita, a lehetetlenségek szentje című műve. Ebben a könyvben Ritát lelkileg annyira retusálják, minden apró hibát vagy emberi érzést eltüntetve róla, hogy nem látom benne az asszonyt és feleséget csak a szent élettelen prototípusát. Sajnos (és erről nem Szent Rita tehet) ábrázolásainak többsége is ezt a giccses, szenvelgő fájdalomfelfogást jeleníti meg, ami távol állt a történelmi Ritától.

Számomra a 19. századi Róma - nálunk kevéssé ismert - két szentje jelenti a házasság élő vértanúit. Kortársak voltak és ismerték is egymást, mindketten a trinitárius harmadrend tagjaiként váltak boldoggá. De erről majd egy másik bejegyzésben.

2010. július 17., szombat

Egy beszélgetőkönyv tanulságai kamalduli szemmel 2.

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit megkapok: - Kamalduli? Akkor te most, amolyan táv-oblátus vagy? Miért nem választottál valamilyen itthoni közösséget? Erre általában röviden azt szoktam felelni, hogy ide kaptam hivatást és nem máshova.

Ismét idéznék a könyvből: "- Nem csak pap vagy, szerzetes is. Hogyan kerültél bencés létedre a ferencesekhez? - Tulajdonképpen magam sem értem, hogy én, aki annyira szerettem a bencéseket, miért is nem lettem bencés. Őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy az legyek. Ezért is szoktam azt mondani, hogy általános szerzetesi hivatás nincs, Isten egy konkrét lelkiségbe, egy bizonyos közösségbe hív meg, valamilyen lelki találkozáson keresztül."

Több, mint két évvel ezelőtt éreztem hivatást a kamalduli oblátusságra, de én is tudtam, hogy ilyen Magyarországon nincs. Maga a hivatás ténye ezért zavarba ejtett és rövid töprengés után arra jutottam, hogy valamit félreérthettem. Isten a bencés oblátusok között akar látni (akiket már ismertem 2002-ből), ahol megélem a kamalduli lelkiséget. Így jelentkeztem a közösségbe, egy percre sem titkolva elkötelezettségemet Szent Romuald felé. Másfél évig voltam ott, jelöltségemet is elkezdtem, de egy lelkiségen belül valami mást élni...nos ez feszültséget és hiányérzetet keltett bennem. Éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Amikor ősszel elváltam a közösségtől és írtam Hale atyának felvételemet kérve a kamalduliakhoz, tudtam: jól döntöttem. Azt, hogy mi az értelme itt Magyarországon egyedül élni oblátusként, már egy ideje nem kutatom és nem is fontos. Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad. Ha pedig elhal sok gyümölcsöt terem.


"Nekem szükségem van bizonyos keretekre, melyek nélkül esetleg mások megvannak. Egy olyan kolostorban, ahol kiabálástól és ajtócsapkodástól hangos a folyosó, nem tudnék szerzetes lenni. Egy olyan közösségben, ahol csoportokban marják egymást, nem tudnék élni. Egy olyan közösségben, melyben a szerzetesi ruha semmit nem számít, nem tudnék élni. Azt mondom, vannak, akik ilyen körülmények közepette is meg tudják tartani a fogadalmaikat és szépen élnek, de nekem nincs ilyen erős lelkem, ezért ragaszkodom a szabályokhoz, csöndhöz, közös imához, böjthöz....(...) Akár ki is írnám az ilyen házra nagy betűkkel, hogy ez a gyöngék szerzetesháza."

Ebben az idézetben nem említi konkrétan, de a beszélgetőkönyvben állandóan kihangsúlyozza a liturgia méltó végzésének fontosságát, a régi gyökerekhez való hűséget. Lehetséges, hogy a régi rítus követői modern szempontból megragadtak a rubrikáknál és a Szentatya komolyan vételénél? Én a gyöngék miséjére járok, ahol nem vagyok méltó arra, hogy Krisztust megérintsem, csak elfogadom - hogy mint Izajás próféta ajkát - megtisztítson az oltárról hozott parázs. Ahol fel kell nőnöm egy nálam végtelenül hatalmasabb Istenhez és nem fordítva. Barsi atyával vallom: lehet, hogy mások más liturgikus körülmények között könnyen eljutnak Istenhez, de nekem pont a gyöngeségem miatt kell ezt a másik utat követnem.

2010. július 16., péntek

Egy beszélgetőkönyv tanulságai kamalduli szemmel

Régóta vágytam rá, hogy végre elolvashassam Barsi Balázs "Énekemmé lettek igazságaid" című beszélgetőkönyvét. A napokban sikerült hozzájutnom ehhez a párbeszédes formában megírt kötethez.

Gyakran kérdezik tőlem, hogyan lehet megélni a kamalduli lelkiséget családban? A három legfőbb jó között, ami a kamalduli lelkiség teljességét jelenti, ott van a magány (a közösség és az evangelizáció/vértanúság mellett). Hogyan gyakorolja a magányt a családos oblátus/obláta?

Szent Romuald atyánk a szabályzattal - modern ikon

Mindenekelőtt úgy, hogy bizonyos időt naponta magányban tölt az Istennel. Az oblátusszabályzat szerint ez napi kétszer fél óra és Barsi Balázs is hasonlóképpen véli: "Ha valaki belehelyezkedik a földi létezés krisztusi valóságába, minden megdicsőül és ragyogni kezd körülötte. Nem extázis ez, nem érzelmi elragadtatás, hanem az örökkévalóság áttündöklése a földi élet mulandóságból szőtt szövetén, az emberi lét felmagasztaltatása. A mi hitünkben az örök színeváltozás van jelen, de mindennap legalább egy órát kellene elmélkedéssel, imádsággal tölteni ahhoz, hogy ezt a hitbeli látást elnyerjük." Nagymaroson megkérdeztem tőle személyesen, hogy egy házas ember számára is van-e létjogosultsága a napi magánynak (szentbeszédében a szerzetesekről beszélt). Igen - válaszolta - ez nagyon fontos. Egy félóra magány naponta még egyetlen házasságnak sem ártott.

Lehet havonként egy napot vagy évente néhány napot arra szánni, hogy egyedül legyünk Vele. Nekem ez utóbbi megvalósíthatóbb, számos kolostor kínál lehetőséget rövid, csöndes egyedüllétre. Legutóbb Attyapusztán voltam a kármelitáknál. Az imaórákat a szobámban végeztem és összességében is ott töltöttem a legtöbb időt. Néha sétáltam egy kört a kolostor körül vagy étkezések után beszélgettem a nővérekkel, de a súlypont mindig a "cellán" és a megmaradáson volt.

A magány másik dimenziója házasoknál a lelki magány. Vannak olyan életszakaszok, helyzetek vagy problémák, ahová - bármennyire szeretnénk - nem tud elkísérni a társunk vagy éppenséggel mi nem tudjuk őt. Egyedül kell belevágni és túlélni esetleg egy hatalmas keresztet. A házasság szentsége itt természetesen segítő kegyelmet ad, de lelkileg egyedül találjuk magunkat. Csak Krisztusra számíthatunk, de gyakran csupán annyiban, mint Remete Szent Antalnál: rejtetten figyel, mit cselekszünk. De a győzelmet az Ő kegyelméből nyerjük el.

Imádkozó kamalduli szerzetes Fonte Avellana remeteségében

"-Mit jelentenek neked a zsoltárok általában? - Leginkább a mindennnapi kenyér metafórájával jellemezhetném - a pusztában vándorlók kenyere, ahogyan Thomas Merton írja róluk.(...) A zsoltárimádságban maga Isten bátorítja az embert, hogy kiterítse előtte az életét. És a zsolozsmában minden zsoltár végén elmondjuk a kis doxológiát: "Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek", s ezzel gyarló emberi életünket, örömeinket és gondjainkat a beteljesedésnek, a Szentháromság örök dicsőségének erőterébe helyezzük. Ezért egzisztenciális imádság a zsoltár, olyan, mint a mindennapi levegővétel, mely nélkül nem lehet élni. Számomra az a nap, mely zsolozsmázás, azaz zsoltárimádság nélkül telne el, átkozott nap lenne."

Szent Romuald a kezdőknek írt rövid szabályzatban ugyanilyen egyértelműen fogalmaz: "Sose hagyd el a zsoltárok ösvényét. Merülj el a zsoltárokban, kutasd azok jelentését. Ha olvasás közben elszórakozol, ne hagyd ott a könyvet, hanem még buzgóbban kutasd a zsoltár értelmét." A zsoltárok imádkozása a kamalduli lelkiség forrása és táplálója. A pusztában vándorlók kenyere, ahogy Merton fogalmazott. A zsolozsma egyesít Krisztssal és a távollevő testvérekkel - ezt gyönyörűen fejti ki Damiáni Szent Péter tanításában.

Számomra, aki közösség nélkül élem az oblátusságomat ez az egyesítő kegyelem (Krisztussal, társakkal) a zsolozsma legnagyobb ajándéka.