2009. október 31., szombat

Mindenszentek vigíliája


Holnap megkezdem a jelöltséget a kamalduli oblátusoknál. Monostorom, amelyhez csatlakoztam több, mint tízezer kilométerre fekszik Amerikában. Itt:

A New Camaldoli (Szeplőtelen Szívről nevezett) monostort az olaszországi anyaház Camaldoli alapította 1958-ban. Az oblátusok vezetője Robert Hale atya, aki 1988 és 2000 között priorként vezette a szerzetesek közösségét.

A távolság miatt levélben tartjuk a kapcsolatot, ami nem lesz szokatlan számára, mert vannak más oblátusaik is Európából (Magyarországról még nincs...eddig).

2009. október 27., kedd

A limpiászi csodálatos feszület

Alább a limpiaszi csodálatos feszület története olvasható, amelynek másolata a budapesti Sziklatemplom főoltára felett látható. A templom építését elindító magyar zarándokcsoport 1924-ben Lourdes után az onnan nem messze található Limpiászban is látogatást tett, ahol 1919-től kezdve csodálatos események történtek. A templom építésekor fényképek alapján készítették el a feszület másolatát, amelyet sajnos a kommunisták 1951-ben a templom bezárásakor eltüntettek. A ma látható feszületet Szerváciusz István készítette hársfából.



A napsütötte észak-spanyol Santander tartományban, nem messze Lourdes-tól található Limpias. A templom főoltára felett függ egy 300 éves fa feszület. Maga a corpus 2,34 m magas. A megváltó alakját Pedro de Mena andalúziai szobrász faragta, aki 1693-ban, Malagában halt meg. A megfeszített arca különösen művészi, igen élethűen ábrázolja a haldokló Üdvözítő halálküzdelmét. (Ezért hívják " Santo Christo de la Agonia"-nak.) Felemelkedett mellkassal láthatjuk Jézust, amint ajka az utolsó lélegzetre nyílik és szeme vágyódva az égre tekint.
A kereszt eredetileg Isidoro Bernales limpiasi születésű gróf tulajdona volt, aki Cadizban, Dél-Spanyolországban lakott. E feszület előtt esdekeltek Jézus segítségéért az emberek Cadizban, amikor a várost 1755-ben egy közeli földrengés következtében nagy tengerár fenyegette. A tenger egyre beljebb nyomult a városba. A lakosok körmenetben könyörögtek Istenhez, és szentképeiket is magukkal vitték. Úgy látszott semmi sem segít, mert a tenger egyre áradt. Akkor a gróf engedélyével erős emberek kivitték a keresztet a tengerpartra, és a víz szélén felállították. És íme az áradat megállt! Ezen felháborodva beljebb vitték a keresztet a visszavonuló áradatba, ott is felállították, és a tenger ismét visszahúzódott. (Még ma is látható a csodás eseményt megörökítő márványemléktábla Cadiz városnegyedében.) Ettől kezdve a keresztet csodatevőként tisztelték. Később a gróf utódai szülőhelyének ajándékozták, ahol először egy mellékoltáron, majd a főoltáron kapott helyet.


1919 böjtjében, március 22-30-ig, két kapucinus barát missziót tartott Limpiászban.
A két pap megrázó beszédeinek eredményeként a falu minden lakosa szentségekhez járult öt ember kivételével. Amikor a misszió végén, március 30-án vasárnap reggel P. Agatengelo beszédet tartott, felkiáltott egy kislány, aki a kereszt közelében állt: "A Krisztus megmozdult, a Krisztus rám néz." Utána azonnal felkiáltott egy második, majd egy harmadik gyerek is. Végül még ötven más személy is részesült a rendkívüli látványban. A jelenlévők megrendülten térdre estek. A prédikátor szavai szinte feleslegessé váltak, olyan csodálatos események következtek. Megelevenedett Jézus alakja, mozgott a szeme, felnyitotta ajkát, megmozdította töviskoronás fejét, és arckifejezése is megváltozott. Előfordult, hogy arcszíne sötétkék, földszürke majd halottsápadt lett, míg vissza nem nyerte eredeti színét. Testét a halál verítéke borította, különösen nyakát és mellét. Időnként könnyekkel telt meg a szeme. Némelykor világos piros vér folyt a sebeiből. Különösen a töviskorona sebeiből csordult le vére arcára és mellére. Majd oldalsebéből folyt vér és víz. Félig nyitott szája is megtelt olykor habbal és vérrel. Ezek a jelenségek élethűen tükrözték az Üdvözítő kínszenvedését és haláltusáját.


A sok zarándok között egy kubai püspök is eljutott Limpiasba. Rómában járt a Szentatyánál, amikor útközben Limpiasról hallott, de nem sokat adott a szóbeszédre. A santanderi kikötőben hajóra akart szállni Kuba felé, de ismerősei azt ajánlották neki, ha már egyszer itt jár, ne mulassza el a limpiasi feszületet megtekinteni. A püspök ráállt és odautazott. Bement a templomba, ahol számos zarándok jelenlétében éppen szentmisét mutattak be. Az út fáradalmaitól kimerülten majdnem elaludt, de a tömegből felhangzó kiáltások magához térítették. Felemelte tekintetét. és egészen világosan látta, amint Jézus lassan felnyitja, majd megint becsukja ajkát, amint fejét egyik oldalról a másikra fordítja, és halálküzdelem látszik rajta, mintha éppen utolsó perceit élné. Délután mindez megismétlődött a megrendült püspök jelenlétében. Hazaérve pásztorlevelet bocsátott ki, leírta mindazt, amit saját szemével látott. Pásztorlevelét a hívekhez és az állami vezetőkhöz szóló komoly intelemmel fejezte be felszólítva őket, hogy addig döntsenek Krisztus mellett, amíg nem késő.
Az is előfordult, hogy a halálküzdelem olyan élethűen játszódott le a feszületen, hogy a jelenlévők felkiáltottak, és Istenhez könyörögtek, hogy szűnjék meg ez a rettenetes látvány.
Említésre méltóak Pinar De Rio püspök szavai: "A feszület szemei porcelánból vannak és mozognak, szája fából, és mégis mozog. Nem lehet megmagyarázni az izzadást, még kevésbé a vért, amit az arcán lecsorogni, és száján kibuggyanni láttunk. A fából készült mellkas tágulását és összehúzódását sem lehet természetes okokkal megmagyarázni. Itt minden csalás ki van zárva."


Limpiasban feltűnő gyógyulások történtek, sok pap is visszanyerte egészségét. P. Agatangelo szerint a limpiasi feszület csodája kétségkívül. "Isten végtelen irgalmának jele, aki az emberiséget számtalan bűne ellenére ki akarja emelni a vakságból." (A spanyolok közadakozásból a Madrid melletti Los Angeles hegyen egy 24 m magas Jézus Szíve szobrot állítottak fel, melyet 1919. május 30-án nagy pompával, a királyi család és a püspöki kar jelenlétében áldottak meg. A király olvasta fel az áldás szövegét, amely mélységes hódolatot fejez ki Jézus Szentséges Szíve iránt. Sok család felajánlotta magát Jézus Szívének.)


a szöveg az alábbi leírás rövidített, javított változata: http://www.nagylaci.go.ro/limpias.htm


Továbbolvasásra ajánlom az alábbi linken elérhető tanulmányt, amely a limpiasi jelenések visszhangját tárgyalja a világháborút vesztett országokban, és a Habsburg családdal való szoros kapcsolatra is kitér.

William Christian Jr. - Krasznai Zoltán: A limpiasi csodálatos feszület és Magyarország kálváriája. Aetas 2003/3-4. szám


http://epa.oszk.hu/00800/00861/00026/2003_3-4-19.html

2009. október 26., hétfő

Töredékek a jegyzetekből - ami elmondható


Ebéd előtt nem sokkal érkeztem meg a kolostorba és a többi oblátus érkezéséig (péntek kora délutánig) főleg a szobámban voltam. Az imát néha olvasással váltogattam.

"Mária a jobbik részt választotta." (Lk 10,42)

"Kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek." (Oz 2,16)

"Nem kell mindent rögtön megmondani. Meg kell tanulnunk hordozni a következő lelki beszélgetésig."

"Csak csináld egyszerűen amit kell. Ne pazarold el az idődet aggódásra. A múlt elmúlt, a jövő szinte soha nem úgy történik, mint ahogy szeretnénk... Ilyen körülmények között a legjobb, ha azt csináljuk egészen jól, amit a jelen pillanat követel tőlünk, és bízunk a jövőben."

Urunk Színeváltozásáról nevezett Marie-Elisabeth (1948-1999) a pécsi Kármel perjelnője (az idézetek a Tisztaszívűek c. könyvből származnak)

Izsák testvér előadásának gondolataiból

"Ádám végtelenül engedelmes és szabad, végtelenül tiszta és termékeny, végtelenül szegény és gazdag volt"

"a valódi szeretetben a lélek az, ami a testet beborítja" - ezek is idézetek, de a forrásukat nem írtam fel

egy itt felfedezett könyv: A remeteélet iskolájában. Válogatott források és tanulmányok. (szerk. Baán Izsák és Xeravits Géza) Budapest-Bakonybél, 2005.

2009. október 20., kedd

Oblátus rekollekció érdeklődőknek, jelölteknek


Elérkezett az őszi lelkigyakorlat, amelyre a "hosszú hétvégén" kerül sor Attyapusztán. Az elmélkedéseket Baán Izsák OSB testvér tartja, témájuk "Belső érzelmi világunk megismerése és megszelídítése". Házigazdáink a Kármelhegyi Szűzanya Segítő Nővérei lesznek, akiknél tavaly is vendégeskedtünk.


A Kegyelmek Anyjának kegyképe Attyapusztán

Jézusról-Máriáról nevezett Dominikus kármelita atya (1559-1630), aki a Sarutlan Karmeliták Rendjének ötödik generálisa volt, Rómában rátalált a ’Kegyelemnek Anyja’ című képre 1610-ben. Egyik este egy leromlott, öreg ház mellett vitte az útja (amelyből kolostort terveztek építtetni) és erős benső indíttatás vonzotta, hogy lépjen közelebb ehhez a romhalmazhoz. Amikor szemügyre vette az ott lévő hulladékokat, megakadt a szeme egy szakadozott olajfestményen, amely meglehetősen piszkos volt. Megesett a szíve a látványon, mivel Mennyei Édesanyáról készült képet ilyen állapotban kellett látnia. Így megfogta és magával vitte cellájába, hogy helyrehozza.


Egy éjjel, miközben imádkozott egy bizonyos szándékra, térde borult e szent kép előtt. Nézte, hogy még mindig milyen nagy porréteg fedi a képet. Mialatt gyengéden törölgette Szűzanya arcáról a port, egyszer csak a kép megelevenedett. Rá mosolygott Dominikus atyára és bólintott fejével hálájának jeleként. Dominikus atya megijedt, hogy egy ördögi illúzió áldozata lett, de a Mennyország Királynője elűzte szavaival az atya nyugtalanságát: „Ne félj, fiam könyörgésed meghallgatásra talált. Úgy lesz, amint kérted vigasztalásodul szeretetedért, amivel Szent Fiamat és Engem szeretsz.” Ekkor a Szent Szűz arra bíztatta Dominikus atyát, hogy kérjen Tőle még valamit, amiért közbenjárhat érte. Az atya ekkor egyik jótevőjének szabadulását kérte a tisztítótűzből. A Szent Szűz megígérte, hogy eleget fog tenni kérésének, amennyiben bizonyos számú szentmisét illetve jótetteket ajánlanak fel ezért a lélekért. Nem sokkal utána a Szűzanya megjelent oldalán a jótevőnek lelkével, aki kiszabadult a tisztítóhelyről.


Ígéret: A Szent Szűz megígérte Dominikus atyának: „Mindazok, akik oltalmamért esedeznek, mélyen tisztelnek ebben a képben, elnyerik kérésüket, és mellé számtalan kegyelmet. Mindezen felül különös figyelemmel fogom kísérni imáikat, amelyekkel Engem kérnek tisztítótűzben szenvedő lelkek szabadulásáért.”


Dominikus atya annak érdekében, hogy mások is hódolhassanak a Szűzanya szent képe előtt s általa lelki haszonra tegyenek szert, amint a Szent Szűz megígérte, a képet a Santa Maria della Scalaban helyezte el. Későbbiekben több országba is elkerült.

Ma a bécsi Kármelben található az eredeti, de az erről készült másolat az attyapusztai kármelita kolostorban tekinthető meg.


forrás: http://www.bucsujaras.hu/attyapuszta/index.html

2009. október 12., hétfő

Az őrült trappista szenttéavatása - Rafael Arnáiz Baron


Rafael Arnáiz, akit a monostorban María Rafael testvérként ismertek, 1911. április 9-én született Burgos-ban, módos, mélyen keresztény és katolikus családban. Ő volt a legidősebb négy fiútestvére közül. Édesapja Rafael Arnáiz y Sanchez de la Campa erdőmérnök, édesanyja Donna Maria de la Mercedes Barón Torres, aki tanult asszonyként nagyon szerette a zenét. Minden reggel elment a templomba, az első szentáldozásra maga készítette fel gyermekeit. Rafael nyolc és fél évesen járul először az Oltáriszentséghez. Gyermekként több jezsuita iskolába járt, köztük a La Merced-be, de tanulmányait betegségek szakították meg. Hol bakteriális fertőzés, máskor mellhártyagyulladás miatt kényszerült pihenni. Kamaszkorában világossá vált, hogy Rafaelnek különleges emberi, intellektuális, művészi, és szellemi tehetsége van. Ezek a tulajdonságok egyensúlyban voltak benne és nyitott, pozitív, örömteli személyiségét kimagaslóan jó humor, tisztelet és alázatosság jellemezte.



Krisztus iránti mélyebb elköteleződése 1930-ban kezdődött, rögtön azután, hogy leérettségizett. Érettségi ajándékként engedélyezték, hogy nyári vakációját Leopoldo nagybátyjánál és María nagynénjénél, Maqueda hercegénél és hercegnőjénél töltse Avila környéki rezidenciájukon. Ekkortól datáható mély és gyümölcsöző szellemi barátsága nagybátyjával és nagynénjével. Négy hónapot töltött náluk és az ő bátorításukra lépett először kapcsolatba a San Isidoro de Dueñas trappista monostorral.



1930 szeptembere. Elcsábította a monostor csendes szépsége és megbabonázta a kompletórium végén énekelt Salve Regina szárnyaló dallama. 3 évvel később, építészeti tanulmányai befejeztével belépett a monostorba, mint jelölt, aztán 1934. februárjában megkezdte a novíciátust azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ez az ő valódi hivatása. Semmit sem hozott magával, kivéve az „örömmel telt szívét és Isten szeretetét”.



Ettől a pillanattól kezdve Rafael személyes odüsszeiája felgyorsult a hátralévő, csupán négy évére. A siettető tényező a diabétesz egy virulens fajtája volt, ami négy hónappal a monostorba lépés után mutatkozott meg először. Rafael zokogva kapaszkodott gyóntatója és lelkivezetője Teofilo Sandoval Fernandez atyába: "Azt akarom, hogy az ön karjaiban haljak meg!" A megszomorodott, összezavarodott novícius néhány hónapra otthoni pihenésre kényszerült, aztán visszatért a monostorba, ahogy még három alkalommal a 1935-37-es spanyol polgárháború idején. Rafaelt behívták a seregbe, de alkalmatlannak találták az aktív szolgálatra. A monostorba való végső visszatérésekor elhatározta, hogy oblátusként lép be, elfoglalva az utolsó helyet a közösség peremén. Hosszú haláltusa után a monostor betegszobájában halt meg 1938. április 26-án, 27 éves korában.



Szerzetesi tapasztalatának rövidsége ellenére Rafael a ciszterci életszentség tiszta és intenzív útját testesítette meg. Ez volt az elszakítottság misztériuma. A kezdetektől a végig engedte, hogy Isten elképesztő ellentmondásokon és bizonytalanságokon keresztül vezesse – betegség, háború, képtelenség arra, hogy letegye fogadalmát, abnormális rendi viszonyok – egészen addig, míg teljesen lemondott önmagáról, saját akaratáról és jó, de korlátolt emberi ideáljairól.

Rafael Istene, az ő Krisztusa nem tanulmány tárgya, hanem a tapasztalatból megélt szeretet. Egyetlen vágya volt, hogy a szeretet rendje szerint éljen: szeretni Jézust, szeretni Máriát, szeretni a keresztet, szeretni trappista monostorát. Ő az „őrült trappista, akit megőrjített Isten szeretete: …. Isten egyedül!


a képek forrása: http://www.abadiasanisidro.es/

2009. október 7., szerda

A kamalduli rózsafüzér


A kamalduli rózsafüzért "Urunk koronájának" nevezik és 33 gyöngyből áll. Sok oblátus visel 33 szemből álló karkötőt a csuklóján, így napközben, buszon, vonaton is tudja imádkozni. A hagyomány szerint Firenzei Mihály kamalduli szerzetes 1516-ban kapta ezt az imádságot égi sugallatra és haláláig naponta elmondta.

Két változatban imádkozzák:

- Keresztvetés után a következő rövid fohászt mondjuk: "Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem!"

- Elmondjuk a titkot, amin elmélkedni szeretnénk (pl. Jézus, aki érettünk vérrel verejtékezett) majd egy Üdvözlégy, tíz Miatyánk és egy Dicsőség következik.

- Ezt háromszor végezzük a leírt módon, majd befejezésül egy Üdvözlégy, három Miatyánk és egy újabb Üdvözlégy következik.

- Végül elimádkozzuk a Hiszekegyet.

- Az öt Üdvözlégy Jézus öt Szent Sebére emlékeztet, a 33 Miatyánk a Megváltó földi éveinek számára.

- A második változatban ugyanezt tesszük, egyetlen jelenetet vagy a passió egy mozzanatát szemünk előtt tartva, miközben az előírt számú Miatyánkot, Üdvözlégyet mondjuk.

2009. október 6., kedd

Karthauzi Szent Brúnó ünnepe


"Aki hűségesen kitart a cellában, s hagyja, hogy az tanítsa, annak egész élete állandó imává válik. Nem lehet azonban belépni ebbe a békés nyugalomba kemény harcok megpróbáltatásai nélkül: ez jelentkezhet azokban a mindennapi kényelmetlenségekben, amelyhez alkalmazkodik, mivel a Kereszt családjához tartozik, vagy az Úr látogatásaiban, amelyek tűzben próbálják ki az aranyat. Aki így megtisztul a türelem által, táplálkozik és megerősödik a Szentírás állandó elmélkedése által, és a Szentlélek kegyelme által bejut szívének mélységeibe, az már nemcsak szolgálni tudja Istent, hanem szorosan Hozzá is tartozik." (Status 3,2. ford. Puskely Mária)

"A cellában lakó éberen és szorgosan ügyeljen arra, hogy ne keresse az onnan való kilépés alkalmait, kivéve a mindenki számára megállapított eseteket. Inkább úgy tartsa, hogy a cella üdvösségéhez szükséges, élete ott olyan, mint a halaké a vízben vagy a nyájé az akolban. Minél hosszabban időzik benne, annál nagyobb lesz öröme. Ha szokásává válik, hogy gyakran elhagyja, méghozzá mondvacsinált ürüggyel, hamarosan meggyűlöli." (Status 31,1)

"A karthauzi szerzetes élete önmagában nem a vezeklésben vagy a szigorban áll, hanem a szigorú élet vezeklései által annak a léleknek szent szabadságában és egyszerűségében, aki "egy" Istenével. A bármifajta lelkiségi módszer hiánya magányunknak szűzi jelleget kölcsönöz. Érződik, hogy életünk egyedül Krisztus. Hozzá ragaszkodva az igazságban találjuk meg az életet, mindegyikünk a kegyelem mértéke szerint." (Karthauzi elmélkedések, Kézirat ford. P.M.)

Istenünk, ki Szent Brúnót meghívtad, hogy a magányban szolgáljon neked, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy a világ forgatagában mindenkor nálad keressünk nyugalmat!