2009. augusztus 6., csütörtök

A Tábor-hegy fénye az ortodox hagyományban


Az ortodox hagyomány világos különbséget tesz Isten lényege, természete és belső lénye, valamint energiái, működései vagy erejének megnyilvánulása között, hogy jelezze Isten hozzánk való viszonyának két pólusát - vagyis, hogy ismeretlen és mégis jól ismert, rejtett és mégis megnyilatkozó.
Amikor isteni energiákról beszélünk, ezen nem Isten kiáradását értjük és nem is valamilyen ajándékot. Nem dolog, amit Istentől kapunk. Ellenkezőleg az energiák maguk a cselekvő, magát kinyilvánító Isten. Ha valaki megismeri és részesedik az isteni energiákból, az valóban megismeri magát Istent és részesedik Belőle, amennyire ez teremtett lényeknél csak lehetséges. De Isten az Isten, mi pedig emberek vagyunk, és ezért mi tartozunk Őhozzá és nem Ő mihozzánk, Ő rendelkezik mivelünk és nem fordítva.

E megkülönböztetéssel a görög egyházatyák azt állítják, hogy lehetséges az ember és Isten közötti közvetlen vagy misztikus egyesülés - amit theoszisznak, az ember átistenülésének neveznek. Ugyanakkor kizárják kettőjük azonosulásának bármely panteisztikus formáját. Bár az ember eggyé válik az istenivel , mégis ember marad, nem oldódik fel vagy semmisül meg, hanem Isten és őközötte mindig megmarad a személyes én-Te kapcsolat.

Palamasz Szent Gergely tanítása szerint Isten kegyelmének fénye teremtetlen isteni energia. Állította, hogy az átistenült emberek valóban látják ezt a fényt , mint az átistenülés legfelsőbb, legnyilvánvalóbb megtapasztalását, amelyben ők is látszanak. Ez Isten dicsősége, az Ő ragyogása, a Tábor-hegy fénye. Isten Teremtetlen Fénye valós, és nem szimbolikus.


Tiszteletreméltó Benedetta Bianchi Porro írja, nem sokkal halála előtt egy barátjának Robertonak: "Isten nagy kegyelemben részesített - ismét láttam a fényt." (Sirmione, 1963. november 13.) Sem előtte, sem utána írott soraiban nem magyarázza meg bővebben ezt a kijelentést, noha 1963 februárjától 1964 január 23-án bekövetkezett haláláig teljesen vak volt.

Roberto Corso (a levél címzettje) 1971-ben így nyilatkozott erről:
"Egy epizód, amely nagy hatással volt rám, 1963 augusztusában történt. Abban az időben, a nyári, tengerparti vakáció alatt La Vernába utaztam. Azon a helyen, ahol Szent Ferenc megkapta a stigmákat, imádkoztam Benedettáért és küldtem neki egy képeslapot.
Később, szeptemberben az édesanyja mondta, hogy ugyanazon a napon Benedetta, aki rendszerint Szent Terézt olvasott, azt kérte, hogy Szent Ferenc "Virágoskert"-jéből olvassanak fel neki, és abban az órában, amikor én imádkoztam Benedetta azt mondta, látta a fényt. Egy napon azt mondta, hogy sokat beszélgetett rólam a Madonnával. Ahogyan kifejezte magát, úgy értettem, egy látomásra utalt. Ez volt az ő stílusa, végtelenül diszkrét és alázatos."

A témához kapcsolódó könyvek:
György archimandrita: Az emberi élet célja az átistenülés. Budapest, zöld-S Sudio, 2004.
Kallistos Ware: Az ortodox út. Budapest, Paulus Hungarus/Kairosz, 2002.

6 megjegyzés:

Mirjam írta...

Nagyon érdekes poszt. Benedetta Bianchi Porro látható a fotón? Megrendítő a tekintete.

(A mai naphoz én is Fra Angelico festményét választottam)

Romualda írta...

Igen, ha jól tudom a kép 1963. február 28-án készült, az utolsó szemműtét előtt. Egy kamilliánus atya celebrált szentmisét a kórházi szobájában, mert Benedetta egy jó ideje már nem tudott résztvenni misén, ez volt az utolsó. Maria Grazia (egy barátnője) azt írta később erről a pillanatról:
"Amikor a pap közelebb ment hozzá és ajkai felé nyújtotta a Szentostyát, a szoba megtelt csönddel."

SA írta...

Érdeles, hogy amíg keleten régóta ünnep a Színeváltozás, nyugaton csak a Nándorfehérvári diadal emlékére emelte a pápa ünneppé a déli harangszó elrendelésével együtt. Kéeleten meg nincs déli harangszó, legalábbis nem általános. Igaz a török megszállta területeken sokáig még harang se lehetett, hanem fadarabokat, jobb esetben fémlapokat ütögettek, ha a híveket vagy a szerzeteseket össze akarták hívni.

SA írta...

És amit a heszükiáról, Isten megtapasztalásának élményéről írtál, azt is köszönöm neked is, Palamasz Szt Gergelynek is! Érdekess, hogy nyugaton Isten léte inkább hit, mint tapasztalat, bár ez nem ilyen egyértelmű, pl. ha a misztikusokra gondolunk.

Romualda írta...

Nyugaton ha az Istennel való egyesülésről beszélünk, mindenkinek a "terézi" belső várkastély legbelsőbb szobája jut eszébe. Az ortodoxiában azonban a hészükhaszta gondolkodás és az átistenülés emblematikus képe a Színeváltozás ikonja. Ezért írtam a mai napon a témáról.

SA írta...

Az is érdekes, hogy ha misztikusokra gondolunk, a karmelita szentek jutnak eszünkbe, főleg Nagy Szent Teréz. Az biztos , hogy őnélküle az üdvtörténet nem lenne teljes, de nem szabad a többi misztikusokról sem megfeledkezni, pl. azokról a ciszterci szentekről akiket "átölelt" a kereszten szenvedő Üdvözítő. És még sokan mások is. Talán az az egyszerű néni is, akit csak akkor veszünk majd észre, ha üres lesz a helye a templomban...