2009. július 27., hétfő

Sacro Eremo Tuscolano (Monteporzio Catone) 1607

A Monte Corona kongregációhoz tartozó monostorok átlagos napirendje:

3.30 Felkelés
4.00 Matutinum, Úrangyala, lectio divina
6.00 Laudes, Szentmise, hálaadás, Tercia
7.00 Reggeli, szabadidő
9.30-11.30 Munka
11.50 Sexta, Úrangyala, lelkiismeretvizsgálat

12.00 Ebéd, szabadidő (pihenés)
14.00 Nona, rózsafüzér
14.30-16.00 Munka
16.30 Vesperás, Lorettói litánia és (Regula) olvasás a káptalanteremben, lectio divina
18.00 Úrangyala, vacsora
19.00 Kompletórium, a 129. zsoltár az elhunytak lelkéért

a Zsoltároskönyvet heti beosztásban imádkozzák, az étkezés és a lectio divina helye rendszerint a cella










2009. július 17., péntek

Szent András és Benedek remeték ünnepe

Sólymos Szilveszter bencés atya nagyszerű könyvében (Szent Zoerard-András (Szórád) és Benedek remeték élete és kultusza Magyarországon) megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a két ma ünnepelt szent esetleg nem a bencés, hanem a kamalduli rendhez tartozhatott.
Felhozza, hogy a legújabban megjelenő Szerzetesi Intézmények Enciklopédiája a kamalduli szerzetesek között sorolja fel őket. Még magyar bencés is akad a 19. században, Filperger Rudolf alperjel személyében, aki naplójába ezt írja július 17-én: „S Andreae Zoerardi (hungarice Szórád) et Benedicti Nitriae in Hungaria Camaldulensium Confessorum”.



Dietell egy 18. századi metsző Szent Benedeket kamaldulinak ábrázolja, aki Szűz Mária szobra előtt imádkozik. A kép alatt mellékjelenet látható, amint a rablók a remetét megragadják és a Vág vizébe dobják. A Mária-monogrammot két kis angyal fogja közre; az egyik pálmaágat tart, a másik írásszalagot: „Kimentett engem a nagy vizekből” felirattal (17. zsoltár). A kép alatt – fordításban – ez olvasható: „Szent Benedek vértanú, kamalduli. Miután mestere meghalt, a Trencsén melletti Szkalkán hasonlóan szigorú életmódot kezdett mestere barlangjában. Abban a reményben, hogy pénzt találnak nála, rablók ölik meg 1010-ben, majd a Vág vizébe dobják. A parton lévő sas jelzésére egy év után megtalálják romlatlan testét. Mestere mellé temetik. Ünnepe Május 1. – Díszes keretben felül a kamalduli címer: hármas halmon kereszt, mely koronából nő ki.”


Arezzóban a Santa Maria in Gradi templomban Szent Szórádnak van egy kis kriptája, ahol az egyik 17-18. századból származó freskó a névadó szentet ábrázolja térdeplő helyzetben, kivágott fatörzsben, fehér ruhában. A felirat szerint: „Zoerard András hitvalló, lengyel kamalduli szerzetes. Meghalt Magyarországon a Vashegyen 1009. július 16-án, és eltemették Szent Emmerám bazilikájában. Amíg élt, és halála után is, sok csodával tündökölt. III. Kallixtus pápa iktatta a szentek sorába.” A felirat lengyel eredetre mutat, minden tévedésével. Lengyelországból származik a félreértés, hogy Szórád a Vashegyen, tehát Pécsváradon halt meg. A kamalduli templomban talált festmények elárulják, hogy a kamalduliak a barokk korban mennyire magukénak érezték ezeket a hősies szigorúságú remetéket.


Bármennyire is szeretné azonban e blog szerzője Szent Andrást és Benedeket Romuald atyánk rendjében látni, helyt ad Sólymos Szilveszter meggyőző érvelésének. Eszerint vértanúink kétségtelenül bencések voltak, de nem tudták magukat kivonni a kamalduli reform és a bizánci szerzetesség hatása alól. „Úgy tűnik, hogy a két bencés remete egész lelkisége, szerzetesi beállítottsága több forrásból is visszautal ezekre a hatásokra.” - fogalmaz a bencés atya könyvében.

2009. július 16., csütörtök

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe

Közismert, hiszen maga is többször nyilatkozott róla, hogy milyen gyengéd kötődéssel, sőt szeretettel volt II. János Pál pápa a Kármelhegyi Boldogasszony iránt. Jelmondatában magát Totus tuus-nak (Teljesen a Tiednek) ajánlotta Máriának. Ezt visszhangozza a Kármel ősi jelmondata is: Totus marianus est Carmelus (A Kármel teljesen máriás).

A Kármelhegyi Boldogasszony iránti tiszteletét II. János Pál személyesen is megerősítette, amikor 1980. február 17-én Rómában meglátogatta a San Martino ai Monti (sarus kármelita) plébániát. Megfogván a Kármelita Világi Rend elnökének skapuláréját, a mellére tette kezét, és így kiáltott fel: Itt, a ruhám alatt, már én is régóta hordom!
Ezt a tényt egy nagy példányszámú olasz napilap is megerősítette. 1981. május 13-án, a Szent Péter téren végrehajtott merénylet után a Gemelli klinikára szállították a pápát. A műtét során világosan észlelték, hogy a Szentatya mellén ott van a Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja.

"Egy szemtanú segítségével próbáljuk meg rekonstruálni a pápa állapotát a hosszú műtét előtt. Amikor a pápa belép a műtőbe, már nincs rajta a fehér ruhája. Csak egy kis inget hord és alatta a skapulárét: ez két kis barna, szalaggal összekötött szövetdarab a mellére és a hátára vetve, rajta a Kármelhegyi Boldogasszony képe..."

Stock Szent Simon átveszi a skapulárét, 1740 körüli rézmetszet (jelzet: Göz et Klauber)

2009. július 12., vasárnap

Aki Szent Romualdnál tanulta a remeteséget: Gualbert Szent János ünnepe


Az alapító atya életét rendtársa, Andrea di Strumi örökítette meg. Miután megkegyelmezett testvére gyilkosának és legyőzte apja a nemes Gualberto ellenkezését, belépett a firenzei S. Miniato monostorba. Tudomására jutott, hogy ennek apátja szimónia révén jutott hatalomra, s ebben a város püspöke is támogatta. Nyilvánosságra hozta ezt a visszaélést, de az nem járt az általa megkívánt eredménnyel, ezért otthagyta a monostort is, a várost is, hogy olyan helyet keressen, ahol Szent Benedek Regulája szerint szolgálhat Krisztusnak. Végigjárta Romagna monostorait és 1017-ben elment Camaldoliba Szent Romualdhoz tanítványnak. A kamalduliak nagyon megszerették és nagy tiszteletben tartották szigorú aszkéziséért. Pappá akarták szentelni, de János a Szentlélektől azt a különleges megbízatást kapta, hogy alakítsa ki saját közösségét.. Elöljárói engedélyével ismét útra kelt, hogy remeteségbe vonuljon. Vele ment társa, aki még San Miniatóból kísérte. Így jutottak el 1030 körül Vallombrosa völgyébe, ahol Romuald néhány évvel azelőtt remetséget alapított a Szent Hilarius monostor apátnőjének, Ittának a földjén. Itt élt már két remete: Pál és Gunthelm testvérek. Ők is Szent Romuald tanítványai voltak.


Életükről 1037-ben szól az első hír, amikor a firenzei Alberto, volt városi jegyző is csatlakozott a Szent Benedek Reguláját követő közösséghez Vallambrosa völgyében. Szent János 1043-tól viselte az apáti tisztet, neve azonban jóval később, 1072-ben jelent meg először. 1066-ban a firenzei püspök megbízásából merényletet követtek el az alapító atya ellen. Sikertelenül. Életrajzírója szerint békés természetű, tiszteletreméltó megjelenésű volt, műveltsége nem ütötte meg a kor színvonalát, csak a Szentírásban való jártasságával tűnt ki. János mielőtt szerzetes lett, nem tanult sem írni, sem olvasni, hosszú betegségei alatt azonban közössége tagjaival felolvastatta magának az egyházatyák írásait, és így mély lelki tudásra tett szert. Egészségét nem kímélve kemény aszkézist gyakorolt; mások, főképp a szegények és a betegek iránt, gyöngéd szeretettel viseltetett. Elrendelte a szürke habitus viselését, hogy szerzeteseit már a ruházatukról meg lehessen különböztetni a fekete bencésektől és a fehér kamalduliaktól.


"Giovanni atya megkapta azt a különleges kegyelmet is, hogy felfedje, őszinte vagy csalárd lélekkel jön-e valaki. Jézus Krisztustól elnyerte azt az ajándékot is, hogy a tekintélyes és gazdag embert ne fogadja szívesebben, mint a szegényt vagy alacsony sorsút, s ne bánjék vele másképpen. Sőt, a szegényt, aki a monostori életet választotta, még nagyobb szeretettel fogadta be, mint a gazdagot, aki egész vagyonával és örökségével együtt jött. Azt mondogatta, hogy a gazdag által a monostorba behozott pénz súlyosan akadályozza annak szívbéli alázatát."
(Andrea di Strumi: Vita S. Joanni, 15. ford. Puskely Mária)

Gualbert Szent János botja a vallomrózai monostorban és a rend címerében


A senex pater, akit már népes szerzetescsalád vett körül, a Siena melletti Passignanóban hunyt el 1073. július 12-én. Halálos ágyán a testvérek oktatást kértek tőle a szeretetről. Ez a homíliája fennmaradt. III. Celesztin pápa avatta szentté 1193-ban.


2009. július 11., szombat

Szent Benedek és az alázatosság fokai


A nyugati szerzetesség atyja Szent Benedek (480 körül - 547) Regulájának leghosszabb fejezetét szenteli az alázatosságról szóló tanításnak. Azért, testvérek, ha a legtökéletesebb alázatosság csúcsát el akarjuk érni, és gyorsan el akarunk jutni arra az égi felmagasztalásra, amelyre a jelen élet alázatossága révén emelkedhetünk, akkor fölfelé törekvő cselekedeteinkkel olyan létrát kell felállítanunk, amilyen Jákobnak jelent meg álmában, s amelyen angyalokat látott fölemelkedni és alászállni. Ezt a fölemelkedést és leszállást bizonyára csak arra érthetjük, hogy önmagunk felmagasztalásával leszállunk és az alázatossággal fölemelkedünk. Ez a felállított létra pedig földi életünk, melyet, ha alázatos a szívünk, az Úr az égig emel. A létra két oldalának pedig lelkünket és testünket mondhatjuk, s ezek közé az oldalak közé az isteni meghívás az alázatosságnak és a szerzeteséletnek különböző fokait illesztette, hogy rajtuk fölfelé haladjunk.” Cassianusnál (360 körül – 435 körül) már szerepel az alázatosság tíz ismertetőjegye, amelyeket ha igazán elsajátít a monachus, nyomban elvezetik a tökéletesség magasabb fokára. Benedek ezekből néha szó szerint idéz, ugyanakkor más értelmezést is ad neki és két fokkal meg is toldja, hogy a jelképes tizenkettes számot elérje.

1162 körül keletkezett a zwiefalteni kódex egyik illusztrációja, amely a regulaíró Benedeket ábrázolja. A négytornyú, kupolás épület Montecassino monostorát jelzi, amely 529-es alapítása óta a bencések központja volt. A képmező bal oldalát Jákob lajtorjája szegélyezi. Aljában egy kövön a pátriárka fekszik, és ébren figyeli a fel és leszálló szárnyas angyalokat. A létrán olvasható felirat a Genezis 28. fejezetéből idéz. A jobb oldali létra hét foka között huszonöt fejet ábrázolt az illusztrátor, akik talán a konvent tagjai lehetnek. A csoport közepe táján egy fegyveres alkot cezúrát a Krisztushoz eljutó rendtagok és azok között, akiket már-már elnyeléssel fenyeget a szörny.

Az alak jelentése (Szof 2,12 nyomán) a létra bal oldalán futó felirat szerint: „Ezt a létrát tehát Krisztus szeretete úgy alkotta meg a szüzeknek az úton, hogy a sárkányt megtaposva és az etiópot karddal átszegezve a mennybe jussanak Krisztus segítségével.” (Hanc ergo scalam ita amor Christi fecit virginibus per viam ut dracone conculato et ethiopis gladio transito ad celum perveniant adiuvante Christo)

A jobb száron olvasható felirat Krisztus alakját is magyarázza: „ Szent Antal látomásban látott egy létrát, amely az égig magasodott, amelynek alját sárkány őrizte és egy etióp kivont karddal a fokait és a tetején egy ifjú arany ágat tartott kezében.” (S. Antonius in visu vidit scalam ad celos erectam cuius ima draco observavit et ethiops evaginatio gladio ascensum atque in summo iuvenis aureum ramum in manu habuit.)

A Krisztus jobbjától kiinduló kötél értelmét a sárkány szárnyánál olvasható szabadon idézett vers világítja meg Jób könyvéből: „Ki tudná horoggal elfogni a Leviatánt, s pecekkel átfúrni orrát? Nyugton marad, még ha a Jordán csap is be szájába.” (40,23-25)

2009. július 7., kedd

Lelkigyakorlat Pannonhalmán július 8-11.


A lelkigyakorlat nem más, mint Isten előtti megnyílás, mint egy visszatérés ahhoz, akitől az év során sokszor elszakadtunk. Úgyis kifejezhetjük ezt, hogy egy-egy lelkigyakorlat olyan, mint egy váltóállítás, hogy újra a helyes irányba helyezzük magunkat. A zsidóság minden hetedik évben tartott egy ún. "szombat évet", mely azért volt, hogy minden és mindenki visszakerüljön igazi, saját tulajdonába ill. tulajdonosához. Akár egy rabszolga a családjába, akár egy zálogba vett birtok, ház vagy egyéb ingatlan az eredeti tulajdonba. Minden lelkigyakorlat ilyen: a keresztény ember visszakerül igazi tulajdonosának, a Mennyei Atyának birtokába, tenyerébe.
(forrás: Országúti Ferences Plébánia honlapja)

2009. július 6., hétfő

A keresztségi fogadalom megújításáról


Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki keresztelésének évfordulóján bármely jóváhagyott formulával megújítja keresztségi ígéreteit.
(A búcsúk kézikönyve 28.1 §)


Ezen a napon kereszteltek meg, nem sokkal születésem után. Miért fonotos, hogy megemlékezzünk erről a napról? A keresztségi és a szerzetesi fogadalom szoros összefüggésére mutat rá Keresztes Sarolta Bazilia OSBM nővér írásában:

"Szent Bazil Életszabályait tanulmányozva fel kell figyelnünk arra, hogy “A Regulákban nem találkozhatunk kifejezetten, pontosan meghatározott fogadalommal (RF 15,14). Ez abból érthető, hogy a megtérés és az aszketikus életre való térés kezdetben sok embernél egybeesett. Különösen azoknál, akik komolyan vették a megtérést. Az ő számukra nem volt sem kétféle személyes aktus a Krisztusnak való átadás, sem kétféle érvényes formája a keresztény életnek. A Krisztus Egyházának való igen igent jele
ntett Krisztus követésére is (Vö.: RB 234). «A szerzetesség előtti aszkétaságban és az első szerzetességben a fogadalom még nem játszott szerepet; a keresztségi fogadalom megismétlésének tűnt volna.» – A keresztségben annyira a kereszten meghaló Krisztus követése, a világ megtagadása, az örök életnek való elkötelezettség volt a fontos, hogy a szerzeteseknél már nem lehetett másról szó, mint hogy ezt a fogadalmat komolyan és teljesen vegyék.”(IVANCSÓ István: op. cit. 164. o.)

Az oblátus életében tehát a keresztségi fogadalom radikális megélése kulcsfontosságú. Pálmai Godofréd bencés atya Regulához írt kommentárjában úgy fogalmaz, hogy az alázatosság első foka (Regula 7. fejezet) egyenlő a keresztségi fogadásunk komolyan vételével.

"Mi ez, aminek szinte az ember részévé kell válnia? Aligha lehet valami speciális, a kolostor falai mögé zárt rendkívüliség. Sokkal inkább olyan tulajdonság, erény, életforma, ami az oblátusra is vonatkozik. Sőt, még általánosabbnak kell mondanunk. Valójában nem más ez az első fok, mint keresztségi fogadásunk komolyan vétele.

Keresztségi fogadásunk megtartása szüntelen program. Az oblátus önmagával szemben támasztott igénye nap mint nap megismétlődő kihívás. Munka, Szent Pál hasonlataival élve verseny, küzdelem, harc. Akadályokat - külsőket és belsőket - kell legyőznünk, csapdákat kell kikerülnünk. Aki nem alázatos, hanem elégségesnek tartja saját okosságát (amit egyébként ugyancsak talentumként kapott!), bizony hamar saját kárán tanulhatja meg, hogy "vannak utak, amelyek az emberek előtt helyesnek látszanak, de végül a pokol fenekére vezetnek" (Péld 16,25). Mekkora emberismerettel, óvó gondossággal, józan szeretettel figyelmeztet minderre Szent Atyánk. Ha ezt az alapot kicsit felüeltesen raknánk le, akkor sikertelen lenne a további építkezés. Az alapossághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a továbbiakban is gondozzuk, ellenőrizzük, figyelemmel tartjuk ezeket a nélkülözhetetlen alapelemeket."

Végül az obláció liturgiájában is elhangzik a kérdés:

- Akarjátok-e oblátusként keresztségi ígéreteteket beteljesíteni, és önmagatokat megtagadva Krisztust követni?

2009. július 3., péntek

Romuald zsoltároskönyve az oslói Schoyen-gyűjteményben


Az Ms 620 jelzésű pergamenre írt Zsoltároskönyv Észak- Itáliában keletkezett a 9. század közepén. Az oslói Schoyen-gyűjteményben őrzött 27x21 cm-es folioján a 99. zsoltár 3-4. verse és a 100. zsoltár 1-8. verse olvasható - a szöveg mindkét oldalán karoling minuszkulás széljegyzetekkel ellátva. A Pszaltériumot ma is a Szent Megváltóról nevezett monostorban őrzik (Camaldoli) és amikor a híres bencés paleográfus Jean Mabillon 1686-ban látta, még egészben találta. A borítóján levő felirat szerint az írás Szent Romualdtól származik, ezért lapjaira szétszedve , ereklyeként tisztelték több kamalduli házban. A valóság ezzel szemben az, hogy a kézirat majdnem kétszáz évvel az alapító atya 1027-ben bekövetkezett halála előtt keletkezett, így legfeljebb csak Romuald tulajdonában állhatott, de nem az ő kezétől ered.