2009. június 10., szerda

Ez az Isten igéje

Egy atya javasolta, hogy amikor kézbe veszem a Bibliát ne csak úgy vegyem kézbe, mint egy épületes könyvet, hanem azzal a tudattal, hogy ez Isten jelenlétének egy másik formája, de szintén valóságos. Elmesélte, hogy gyakran ha Isten jelenlétébe szeretné helyezni magát, akkor kiteszi a kinyitott Szentírást a padlóra, maga elé stb.
Martin Mosebach könyvében olvastam, hogy a mise rubrikái nem könyvtartót, hanem szó szerint párnát (cussinus) írnak elő, amelyen a Misszáénak feküdnie kellene. Majd leírja, hogy a praktikus magyarázat szerint a párna feladata az esetenként nagyon értékes, elefántcsont metszetekkel, drágakő berakásokkal és aranylemez reliefekkel díszített kötés kímélése lenne.
A párna az orientális világban azonban a királyi trónus jelképe. A szultán birodalmának hatalmasságait párnákkal terített díványon fogadja, itt oszt igazságot, személye itt nyer uralkodói megjelenést. A misekönyv úgy trónol a párnán, mint egy uralkodó. A tarka selyemkendő, amely nyugaton a kis pultot takarja, erre a királyi párnára, a salamoni díványra történő utolsó utalás.

Így ha a misekönyvet megilleti ez a tiszteleti forma (pontosan tudjuk miért), akkor tényleg nagyszerű hasonlóképpen gondolni Isten Szavára és hasonló tisztelettel bánni vele.


Ervin atya arról beszélt Pünkösdhétfőn, hogy amikor az evangélium elhangzik, az nem egy "sima" felolvasás, és ezt a liturgia többször a tudtunkra adja. Ennek tudatosítása pl. a szöveg éneklése is. A celebráns - miután felolvasta az evangéliumot a következőt mondja: "Per evangelica dicta deleantur nostra delicta", Az Evangélium olvasása legyen bűneink bocsánatára. Tehát - és Ervin atya ezt különösen hangsúlyozta - valóságos bűneltörlő hatásról van szó (ami persze nem mérhető a bűnbocsánat szentségével).

Parsch Pius jegyzi meg, hogy a "Gloria Tibi Domine", "Laus Tibi Christe" köszöntés a jelenlévő Krisztusnak szól.

Nincsenek megjegyzések: